Helyetlenül élni benne egy világban. Álmatlanul menni mindig valahová. Oda mennek a többiek is, szervezni boldog jövőt, múlatni vurstlis pillanatokat. Miért akarom mégis ott ehelyett az egysugarú meleget? Hát csörömpölés az és villogó fények, rángatnak emberek, fordulni sincs eszmélet, máris minden megváltozott. Ha találok egy biztos követ, lerogynék rá, máris fentről látom ezt az életet, aztán jönnek kezek, szájak, megharapnak és szétszednek. Mindig érzem, belehúznak magukba és felemésztenek. Mennék felfelé, szállnék el felettük, dobogó madárbegy és puha toll, de le kell szállni, le kell, várom a leszállást, megnézni milyen ott lent, belélegezni és belekóstolni, ledobni a tollakat.