Olyan ez, mint amikor a mókuskereket centrifugamotorra kapcsolják.

Kifejezni is alig, hogy milyen jól esik most ez a kis hideg idő. Vasárnap még jól feltankoltam vízzel, hogy szomjan ne száradjak, ma pedig kellemesen melegítenem kell az ujjaimat a kávésbögrével. Most inkább úgy, hogy sok víz és tej és kevés kávé, de a melegség már egészen olyan, mint a habos kakaóé.

Azt hittem, kemény elhatározással elsőre le lehet jönni a Szerről. De tévedtem magamban. Kellett egy előre tudott nehéz nap és máris folyamatosan nyaggattam a neszkávégépet, a hirtelen ledöntött harmadik után már végem volt. Negyedik és ötödik, de nem lettem gyorsabb vagy frissebb, csak hisztérikusabb. Most mérges vagyok magamra, nem igaz, hogy ennyire kávéfüggő vagyok.

Jól van, freeblog, jól van, hát legyen csak mindig karbantartás. Azért még a jó öreg jegyzetfüzet nem ment ki a divatból. Papírra blogolok, fityisz.

Majdnem olyan, mint hétfőn. Csilingelt a mikró, aztán egy gyors fürdőszobai kör. A ruhák is itt várnak már készenlétben, már csak azt kell eldönteni, melyik álarcom vegyem fel. Itt most nem járható a 'nincs egy rongyom se' közhely. Álarctúltengés van, sajnos. Mégiscsak hétfő van.

Ismerős hétvégi zajok, zümmög a mosógép, kattog a billentyűzet. Ahogy hűvösödik az időjárás, úgy kezd kisimulni minden. Figyelem a változásokat körülöttem, sok van mi felvidít, néhány felbosszant, a legtöbb közömbös. Csilingel a mikró, kiránt a semmirese-gondolásból. Nna. Most akkor gyerünk, kezdjünk a nappal valamit! Majdnem ugyanúgy, mint hétfőnként, csak ma még nem kell a ruhák mellé álarcot húznom.

Adtam vizet a madárnak, megpucoltam a magos tartályát, kapott inni az összes virág, elfogytak a piszkos bögrék a mosogatóból és még arra is jutott a reggelből, hogy egy órácskára visszafeküdjek olvasni. Hmm, talán ez a nyár igazi sebessége. Milyen jó is, ha esténként sétával zárjuk a napot!

Várakozás, csendben, nyugodtan. Nézelődés. Na most merre. Túlságosan meleg van még a normális pihenéshez, de lassulnak már az agykerekek. Üveg bor kinyitása lehetne egy alternatíva. A mozgalmas őszig még van egy hónap. Át kell ezt is izzadni, aztán már minden rendben lesz.

"Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük - holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük, azt hisszük, holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet. Az el nem ért emberi lét felé való szüntelen sietésbe és gondba vagyunk beleágyazva. Semmi sem elégít ki, semmi nem nyugtat meg, sem érzéki gyönyör, sem gazdagság, sem hírnév, sem hatalom. A valódi lét kell; valódi emberek akarunk lenni. Az emberi szív saját képétől megtermékenyítve már megszámlálhatatlan évezredek óta teherben van és várandós: önmagával. Önmagát akarja megszülni irtózatos idők óta, megmérhetetlen kínnal és megrendítő állhatatossággal. Ez az egyetlen fontos abban, ami eddig történt; ez az egyetlen érdekes abban, ami történni fog; ez az, amire a másik emberben kíváncsi vagyok; ez az egyetlen vonzó a könyvben, a képben, a szoborban és a muzsikában. Ez az, amit a szóban hallani akarok, ez és semmi más. Minden egyéb unalmas, érdektelen, közömbös, lényegtelen.
A könyv tárgya ez a gond, ez a terhesség, ez az állhatatosság, ez az egyetlen fontos és egyetlen érdekes esemény; ez a könyv tárgya és tartalma, szépsége és komolysága, nagysága és izgalma. Ez a szívós vakondok-szimfónia, ez a tüneményes őrület és szentséges türelem: előre, előre, fel, fölfelé, mindig csak fölfelé, végre megszületni, koplalni, túrni a földet, dühöngeni, fogakat összeszorítani, ki ahogy tudja, s ahogyan akarja.
A könyv tárgya az emberiség életének nagy szimfóniája, az a zene, amely a felszín története alatt szól, az emberi lét áldott valódi zenéje, amelynek egyetlen vágya és célja, egyetlen témája és szenvedélye van: embernek lenni, valódi és igazi embernek lenni, és emberi módon élni.
(...)
A legelső lépés abban az irányban, amelyet a könyv szerzői járnak. Az első lépés felismerni a felszín átkozott történetének örök értelmetlen zűrzavara mögött és alatt az áldott történet végső célját: emberré lenni. Felismerni, hogy végül is semmi de semmi bennünket tökéletesen ki nem elégít, sem érzéki gyönyör, sem gazdagság, sem hírnév, sem hatalom, hanem csak ez az egy: végre, végül, embernek lenni."

/Hamvas Béla: Anthologia Humana/ innen

Ma tudtam meg, egy egészen más témájú telefonbeszélgetésből, hogy szerdán meghalt nagyanyám nővére. Már közelebb volt a százhoz, mint a kilencvenhez, hosszan tartó alap-nyavalyái is voltak szép számmal, de ha visszanézem az elmúlt éveket (legalább egy évtizedet kell, ha nem többet), szép öregkora volt. Szerdától lesz örök nyugalomban. Tavasszal láttam utoljára, mosolygott, mint mindig. Nem akarok más emléket róla.

Pirítós vastagon sajttal, nagy bögre tej mindjárt reggel. Aztán a kávé. Minimál net. Nagy levegőt vesz. Elindul.

Coming out volt ma késő délután. Egy óvatlan pillanatban elkottyantottam a blogolást. Most gombócgyomor délelőttig, milyen lesz a fogadtatás. Borítékolom, hogy csak a vicces jelenetek lesznek a menők. Mondjuk három napig. Szerencse, hogy van közte szombat és vasárnap.

A tegnapi gondolatok még ma is itt ülnek a fejemben. Felületes és agresszív férfivilág. Ez volt a kulcsszó. És az is, hogy eltűrik a nőt maguk között, ha éppenséggel eszes, de nem szép testű. Az életmegoldási alternatívákról majd még később lesz szó. Life is under construction.

Isteni adomány egy hűvös éjszaka. Kuckóhangulat van a takaró alatt. Kávé vár kint és egy nagy séta. Ma azért sem fogok rohanni a busz-metró-villamosra.

Fénylovak.

Itthon aztán blogok elé rogyva épp csak ki kellett nézni az ablakon és máris ott a naplementébe áztatott felhő és nem lehetett eltéveszteni, kié.

Tessék, előbbi kívánságom máris teljesült. Hazafelé a dugóban nagyon zenét hallgattunk és nagyot beszélgettünk. Észre se vettem, hogy másfél óra volt a máskor szokásos húszperces száguldás. Új dolog a világról nem derült ki, megváltatlan is maradt, de mégiscsak más szemszög és másfajta rendszerezés került elő. Néhol szájtátva hallgattam.

A babérligetben olvasgatást választottam esti mulatságul. Lehet, emberekkel kellene ilyenkor beszélgetnem, ami visszatart, hogy már én is unom a mindig panaszkodást. Terhére meg minek lenni... ha nem tudom a pozitív hangulatot.

Tájfunhuzat, ablakcsapkodás és üvegcsörömpölés. A mostani húsz fok kifújt az ágyból. Van még fél óra serteperte, igyekszem intézni a regenerálódást. A jövő hét már ma durvának látszik, a védőernyőm elhúz szabadságra. Igyekeznem kell nem pánikba esni, még mindig ott a felirat az irodában kis fatáblán, hogy ne vitatkozz hülyékkel. Igyekszem ezt is kellően sokszor megnézni. Meg kell nézni még az állásváltoztató honlapokat is, hiába fog hiányozni három-négy ember, főbb ennél az egészség.

Ha a kinti világban nem igazodok el, hát csinálok magamnak egy sajátot. Más megoldás nem jut most eszembe. Azt hittem, a józan ész nem ment még ki a divatból. Állandóan tévedek.

Másfél óra volt, amíg sikerült kimászni az ágyból, jajjdenincskedvem ott dolgozni. Viszont a muszájság miatt kénytelen vagyok, legalábbis egyelőre. Olvastam este sok keleti gondolatot, egyikben az volt, hogy ezt a muszájságot engedjem el. A kisördög azonban sutyorgott hátul, hát még egyszer olyat nem csinálok, hogy nincs másik hely és előbb felmondok. Az az egy év akkor brutális volt. Gyakorolni kell még ezt a keleti gondolkodást.

Égfirka.

Sose bocsátom meg magamnak a blogozás miatt szétégett tejberizst. Itt ülök szétbarkácsolt szájjal, három oldalon új fogkezdemény, homlokig érő zsibbadás és erre tessék, kozma. Éhen döglés testileg vagy szellemi túltápláltság?

Ültem egy parkban délután, szétfúrt de beépített szájjal, és körtelefonáltam. Csak hogy ne legyen már mégse egy nyugodt szabadságnapom. Elérték. A nájlongyári rosszarcok. Aztán gyógysoppingoltam egy könyvesboltban, haha, nem fogtok ki rajtam, visszamentem a padra a fák alá és gyógyolvastam a lelkemnek. Nna.
Holnap meg kipróbálom az újfogat, harapok vele, el, nyakat.

Éget a kávé és mar a sav. Nézem a céges levelezőt, a hétvégi események a gyárban a feje tetejére állították az összes tervemet. Hosszú kedd ígérkezik, bozótharc a ráadás. Vagy hagyom az egész levest sajátmagában főni és nem kavarom, nem akarom a jobb ízét, nem. Csakhát bemenni és látszatottlenni nem én vagyok.

Két évvel ezelőtt minden szellemi- és betűlázban égett. Ma nosztalgia-szerkesztés miatt ismét. Akkor sem aludtam sokat, ma sem lesz, betű, betű, betű. Legutoljára most egy Hamvas Béla topicban süllyedtem el. Újraolvasni, újraolvasni, ez lesz a szabály.

Ma reggel arra gondolok, hogy érettnek lenni annyi, mint megkétszereződve fiatalnak lenni. Az eredeti egyszerűbb és szebb. Reife ist doppelte Jugend. Minden érett gyümölcs ezt bizonyítja. Íme, az őszibarack. Sárga húsa van, az egyik oldala krapplakkvörös, a másik narancs. Kihívó és kívánatos. Megérni annyi, mint duplán fiatalnak lenni. És érettnek lenni a legnagyobb, mondja Shakespeare, ripeness is all. Semmi sem fiatalabb, mint az ilyen kacér gömbölyűség. Közben már régen a muskotályszőlőt szopogatom és hozzá mandulát harapok, de a fűben mellettem piros alma és két csodaszép szem szilva.

/Hamvas Béla: Gyümölcsóra/

Épp olyan, mint az igazi kamaszkor. Barátság életre-halálra. Vajon él-e még a Kis Herceg Rókája és szabad-e felnőtten ismételni?

Első eredmény két kupac vizes edény. Lesz még kettő, ahogy látom. Fele már tiszta.

Ki kell majd gondolnom, mi is legyen a mai nappal. Nincs iroda, nincs klíma, vagy itthon molyolok talpig sóban, például elrendezem a befejezetlen könyvek sorsát, vagy mászkálok a városban hideg helyről hideg helyre, hátha lesz valami érdekes. Vagy átalszom a napot, éjszakai bagolyra váltok. Vagy-vagy. Mindig jó, hogy felteszem ezeket a kérdéseket magamnak. Sose tudok dönteni. Máskor millió eurók sorsát egy perc alatt is akár, de magánügyben... Azt is megfogadtam már sokszor, hogy kerülöm a hárompontos mondatvégeket, olyan snassz, hogy egy méltó befejezést se tudok adni, és most megint majdnem így lett. Az lesz a vége, hogy megyek mosogatni, a lakás már amúgy is erősen hasonlít egy albán menekülttáborra.

Lelassult az idő folyása is, az óramutatók megolvadtak. Délben a tűző napon jártam, valami szellő próbálkozott a levegőben, de csak olyat tudott, mintha lángnyelvek nyaldosnának. Visszamenekültem az épületbe a klímagép alá. Este még mindig ugyanez a helyzet. Az órák úgy folydogálnak, mint a sósan maró verejték. Sose lesz hajnal.

Egy még meg nem írt hosszú levél tartalma gyűlik bennem. Torokkaparó dolgok ezek, butaságom története, hát miért nem kell az, ami van, feltétel nélkül és szeretetből áll? Hülye kérdéseimmel megy az idő, megy a hét és a hónap évszámra.

Lelassult életműködés, vonszolt test, kapkodás levegő után. Az arctörölgetés már lefutott játszma, erő nincs a kar emelésére, hagyni kell a nedvet folyni, majd megszárad, vagyis már mindegy, másik mozdulatra újra cseppek, máshol, mindenhol. Egyedül gondolatban nem, ott már tengerpart van.

Kialvatlanság, görcsös menzesz, hőség és a nemmehetekszabadságra érzés remek kis kombó. Ilyentájt erősen foglalkoztat a gondolat, hogy nemet váltok. Vagy hogy egyáltalán hogyan lehet ezt túlélni.

Elkeseredtem kicsit a ma esti időjárás-előrejelzések olvastával. Atya világ, még egy hét ilyen!
Ezen a héten vége lett az irodai pihengetésnek, beindult a nájlonszezon. Megrendelések dombokban egyelőre, a kereskedő-népség fele elhúzott szabadságra, ez egyrészt könnyebb, mert nincs aki telefonzaklat, másrészt meg viszi a fejében az információkat tengerpartra, Balatonra, világgá. A jobb csuklómon elkezdődött a tavalyi megerőltetéscsomó. Idén sem hagyom a gipszelést.

Vendégblogolás van, apró kellemetlenségek az őshonban, még jó, hogy van alternatíva, ide írhatom, hogy nagyon jó azért minden. Meg hideg is. Meg limonádé.

Állítólag húsz fok van odakint. De semmivel sem jön be hidegebb levegő a szobába, mint ami bent van. És izzadni lehet az ágy tetején. Alvás.... hát az olyan forgolódásos fekvés estétől reggelig.

Hőség a gépteremben is. Minden izzik. Beszélni is fárasztó. Gyorsan le akartam hát tudni az egész napi kommunikációt.
'Az lehet, hogy a most gyárból kimenő cuccokat megbookmarkoljuk, hogy a meleg miatt speciális reklamációs issue merülhet fel mondjuk a határnál való ötvenfokos állás miatti szétfolyásból??'

Úgy ébredtem, mint aki kapált egész éjjel. Ráadásul még mindig fáj a derekam. Nemszeretem meeting lesz ma délben, megint oka leszek valami rossznak. Biztosan ezért fáj a derekam, esett ki a fogam, nem akarom én ezt a napot.

Mostanában kaptam rá a 'következő blog' gombocska nyomogatására. A megszokott és megunt free- és egyéb magyar blogos arcok helyett sok igazi embert találtam. Addikt ez. Kisemberek kis örömökkel, nagy baráti társaságokkal és sehol senki nem veszekedik. Naháp. Majd olvasom is rögtön tovább.

Túl sokat beszéltem. Egy fogamat kivettem. Sajnos ez egy csapos mű volt, fogastól beletörött a helyzetbe. Most hát nem tudom hogyan lesz tovább, begyulladástól tartok. A római út költségvetését ismételten át kell gondolnom. Pluszmunkán agyalok.

Apró kis blogjáték a nagy netben. Többfordulós, neveztem, az elsőben elestem. Őszinteség a téma, inkognitó megléte az értékelési kritérium. Egyrészt jó ez, mert házon belül maradtak a személyes információk. Másrészt rossz ez, már megint kijött a személyes parám, 'nem kell ez senkinek'. Harmadrészt még mindig nem tudom, miért irkálok a netre.

Tibet, Kailash








more images

Vasárnap reggeli csendes semmittevés. Erre vágytam egész héten. Relax.

Lassan elkövetkezik az a hőmérséklet-tartomány, amelyet csakis nagyobb tömegű víz segítségével bírok elviselni. A tegnapokhoz képest ma már annyira tűz a nap, hogy felszívódtak a felhők is, most este nyolc óra van és harmincegy celziusz. Irány a fürdőkád, vastag könyv van.

A vacsoránál elmondta, hogy egy londoni hostess-ügynökség közvetítette ki a vásárra. Még sohasem foglalkozott borokkal, ezért elfogadta. Nemrég ő is a második életét kezdte. Korábban fotómodell volt és ruhavállfa. Így mondta. Aztán két évig nem csinált semmit. Utazott. Most új esélyt akar adni magának. Megkérdeztem, akar-e egy borász felesége lenni? Attól függ, hogy hol. Firenze vagy Barcelona környékén, szívesen. Vagy bárhol. Ha az a borász igazi férfi. Olyan, aki mer és képes a hivatásának élni. Boldognak lenni. Hinni és akarni. Elgondolkodott, majd megint megerősítette. Igen, talán éppen egy borász felesége szeretnék lenni. Ha a szakmájának él, és kitűnő borokat készít. Lenne kedve kivenni belőle a részét. A harcból, az akarásból. Mert túlságosan sokáig volt közömbös, cinikus, pénzhajhász emberek társaságában. Elhatározta, hogy szenvedélyes, elhivatott emberekkel akar együtt lenni. Olyanokkal, akik képesek szeretni...

/Tolvaly Ferenc: Tibetben a lélek/

Nehezen emésztem a nagyképűséget, főleg azt a fajtáját, amely az ömlengéssel határos. A rabszolgatartók mosolya soha nem hal ki a világból. Nem tudom elkerülni, harciaskodásuk felborítja az egyensúlyomat, észérveim lepattannak, persze ez így működik. El kell fogadnom. Csakhogy nehezen megy ez.

Kapni egy borítékos levelet és egy képeslapot. Egy ideig csak a képet nézni, majd hosszas örülés után megfordítani. Majd később a levéllel... nem gyorsan felszabni, kitépni, belenézni, hanem egy kicsit tapogatni a papírt, nézni az írást, forgatni, örülni a feladónak, majd végül nyugodtan leülve kinyitni, áttanulmányozni és szélesen vigyorogni. Ezt így kell.

Croatia, Porec







more

Tegnap úgy hagytam ott az irodát, hogy már nem kell sok mindent elintézni a hétvégére előre. Most eszembe jutott a reggeli kávézaccból, hogy hátha még lehetne egy dolgot jobban megoldani. Dilemma, hagyjam úgy, vagy bonyolódjak bele sok órára. Nem szeretem a hisztérikus péntekeket, a rohanva dolgozás sehogysejó. Viszont soha nem volt még eddig nyugodt pénteki munkanap. Féltem a magán hétvégémet.

A nap legszebb és leghasznosabb része. Öt perc idő van elkapni a pillanatot.

Tévénézés közben feltűnt a reklámokból, hogy a ruhánkat olyan illatosított és puhásító vegyszerekkel kell mosni, ami boldoggá teszi a ruhát, amit majd olyan lesz, mint az első új, nem fakul, nem kopik.
A mosószerek, a tárgyaink boldogok lesznek. De az emberek egymás közt? Be kéne rakni mindenkit egy nagyprogramba, hogy ne csak a tárgyainkra figyeljünk.

Hazafelé vonszolom a testem a fertelem Rákóczi úton, átsunnyogok a piroson, erre a zebra végén feltűnik a kedvenc fogdoki asszisztense és rám szól. Tudod, a fogad még nincsen kész... Mindjárt rögtön járt a nyelvem a számban, oké, hát még nem tört le, dehát dehát a műfog... Na ez milyen már, nemhogy számon, fogon vagyok tartva!

Lilahagyma, libatepertő, melegen, ez volt a kezdet. Kihívás ez a gyomromnak. Bilagit-parti hajnalban. Naná hogy megérte.

Ebben a vicces melegben hiába terveztem csendes hétvégét, a nájlongyári selejt csak termelődött. Négy óra ment pocsékba információ-vadászattal, a Kántor nyomoz névjegykártyát nyomdába adtam. Erre a nagy stresszre való tekintettel igazán kijár egy kis kocsmázás.

Nagyon gomba, nagyon tele, nagyon korán. Reggel van, de nagyon tudnék aludni még.

Nem tudok mit mondani. Ha bármit megpróbálok, elveszítelek. Most hát csak a néma vágyakozás maradt és a fel nem tett kérdések és az el nem mondott történetek.

Ha főznöd kell, az mindig úgy indul, hogy csinálj helyet az edényszárítón és mosogasd ki a mosogatóból az edényeket. Másfél négyzetméteres konyhában már két piszkos bögre is rendetlenségnek hat, most is így volt, pedig tegnap már ráncba szedtem a csetreszeket. A milánóihoz tartozó hagyma, sonka és gomba felaprítása ezek után már gyerekjáték volt, paradicsom és ketchup no és jócskán bazsalikom, majd még egy hosszú és meleg tésztafőzés van hátra, aztán éjszakai vacsora lesz. Egész nap semmihez se kedv, estére mégis beindult valami, ez a gyors konyhai serteperte meg mintha előre hozná a hétfőt. Mindenesetre teli hassal kell álmodni valamit.

Vigyori felhők az égen. Más egyéb nem történt eddig. Békességes hétvége van.

Teljes szombati semmittevés volt tegnap. Minimálkontakt a világgal. Két fénykép szögelődött fel a falra, három tányér mosogatva. Ennyi. Egészen sokáig nem is gondoltam semmire. Hétvégi nyaralás ez.

Felébredtem sok óra alvás után, csak úgy, az időtől függetlenül. Még a párnák között lapulva végigszámoltam a dolgaimat. Van kemény munkám, izzadás. Van könnyű hobbim, babérliget. Van barátom, sok és van ellenségem, épp elegendő számban. Van akit szeretek és vannak, akik szeretnek. Van hiányérzetem, sok, vágyakozás az után, ami az enyém és van ennek kínja. Van sikerlistám, apró örömök és elért mosolyok, a lista hosszú és emlékezetes. Van helyem a mostban, keresem a jövőt. Azt hiszem, ebben a pillanatban teljes az élet, megvannak a jóságok és megvannak a bajságok. Éppen egyensúlyban. Most akkor azt mondom, ez boldogság.

Haydn: Nelson mise. Élőben. Kórus. Gyönyörű.

Nehéz a felkelés ilyenkor, amikor még mindig hiányzik tíz óra alvás. A túlságos stresszt és bántást átalvással élem túl. Mert ordítani kellene, de azt nem lehet. Életelvek a szőnyeg alá?

Kirakat, Centrál, mentás limonádé és sok óra. Volt olyan perc, amikor a csend többet beszélt. Azért minket sem kell félteni. Csoki, bár ezt nem szabad leírnom. Széles vigyor.
Fürdőztem a figyelemben és és és - hát ez annyira szokatlan...nem találom rá a szavakat.

07/05 - A még mindig nap. Következő rovátka.
Még mindig pozitív a véleményem az erzsébetvárosi okmányirodáról. Már másodszor intéztem el fél óra alatt a papírügyeimet. Persze az internet segítsége is kellett, de az ügyintézés sebessége ellentmond az általános közvélekedéseknek.

No egy kávé, egy füst, egy pipere. Felszívtam magam. Irány az ocsmányiroda. Azután hátha jobbra fordul az idő.

Tizenegy óra alvás után még mindig zsibbadt zavarosság. Úgy látszik, a tegnapi nap tartogat még emésztenivalót. Miért pont ajándékba, miért pont 'pasit', miért pont kaptam? Hát ennyire látszik?

Még mindig ez a közellenség-hangulat, bármit teszek, valaki mindig beleköt. Sikerélmény ritkán villan fel, azt is lehúzzák sokszor, megfelelni sem akarok már. Korai ágybaájulás, mint akit lebunkóztak.

Psszt... egy kismadár odakint, az egyik trillájára ébredtem, a félötös levegő meg mint a bársony, erre jött egy autó és zummm elvitte a pillanatot. Maradtam ejtőzni fél órát, vártam, visszajön-e az ébredés másodszor és akkor is ugyanolyan. E.

Ott ül velem szemben hat órát legalább. Minden reggel három negatív történettel kezdi a napot. Napközben is előkerül ez-az szidásilag. Ezek után válaszoljak a kérdésre, hogy miért tűnök el sokszor?

Fénykrokodil

Virtuális sikításon túl vagyok (itt) és most a megkönnyebbülés... Várom a hidegfrontot. Ahogy öregszem, egyre nehezebb átvészelni a heti kétszeri frontátvonulást. Zápor nincs, irodai zivatarok annál inkább. De legalább most már itthon...

Eső utáni hajnal van. Az átaludhatatlan forróság miatti késői felébredés után most jól esik egy kis borzongás. Nem tiltom ki a lakásból a friss hajnali szelet. Itt mosolyog mellettem egy vajas pirítós szelet. Kávézom és most jó.

Hogyha végképp megkattanok, égessétek el a könyveimet.

Éj-mélyből fölzengő nyolckönyves keringő, nyolc könyvvel bekopog, nyolc éjtől álmot lop...
Valami történni fog ezzel az ipari méretű olvasással, érzem, ennyi betűt nem lehet büntetlenül összehordani, beszippantani, átgondolni, átformálva visszaadni, ezekkel a betűkkel valamit kezdeni kell. Nincs sok ennél jobb varázs, mint a hajnali lapsuhanás, na még öt oldal, még öt... aztán amikor kifelé igyekeznek, egy darabig szemérmesek, ott bent csak mint a hullámok csapkodják a partot, ki-kinézve, de az a gát... valaminek történnie kell, nincs már messze, nyöszörög a gát...

Hungary - Budapest

Italy - Venezia

Croatia - Split

Életlen fényképek a napok, életlenek a helyek, rossz az optikám. A hangulat viszont minden képről átjön, megfényezi a köveket, szikráztatja a levegőt és csillogtatja a vizeket. Most akkor miért is kell mindent tűélesen látni?
Megint túl sok a percem egyedül, már nem fér be a sok kaland, elmeséletlenek a fényképek, és igen, életlenek is. Ha én mondom, nem kell. Ha más kérdezi, nem figyel a válaszra. Most akkor miért is kell mindent tűélesen élni?

Új úticél, addig is új életcél. Ilyen apróságokon múlna az élet? Addig is félre lehet tenni a töprengenivalókat. Néha könnyebben mennek a dolgok, mint gondolnám, de hát a jól megszokott para tartja a vázát a napoknak.

Mire föleszmélek, máris üres az elsőkávés bögre. Reggeli szomjúság. Önthetnék másodikat is, de az már sok lenne.