Ja tényleg, otthon huszadika van, az augusztusé, apróbb hírolvasás után elébb ment a keseredés, most nem lesz csinnadratta és tömeghömpölytől dörzsölődés. Marad a közepesen kimért angol lemming-élet, meleg az most van itt is, de semmi lelkesedés. Legalább kimaradok abból, hogy mennyibekerült, kiahibás, desokáraértemhaza.
×
Újabb három mondat helyett csak három szóban. Hiányzó élményfürdő partiséta.

Erővel elhatározásból most már szabad az őrültködés. Azóta kispolgáribb vagyok és csak vasárnapi rántotthúsról álmodok. Illetve a kopasz fej virágos farmerben az még kacérkodó tervben van, de inkább a babkonzerv.

Windmill, Wimbledon, Greater London. 2009.06.25.

Mostanában a vicces dolgok nem történnek meg, a csendes szemlélődős dolgok sem történnek meg, az események sem történnek meg. Mostanában csak búgócsigák történnek, követhetetlen tempóban, már szóval, már fotóval sem leképezhetőek, érezni néha csak utólag bírom. Vicces dolog ez, így történik.

Egyre többször van olyan nap, hogy szeretem az esőt, egyre több napja szeretem az esőt. Egyre több olyan esős nap van, mint a mai, amikor csendesen cseperkél odakint, odabent az ágy meleg, puha és nem történik más semmi. Délután meleg volt, nagyon párás, esőt izzadtam és ittam.

Le kell kapcsolni a sok felhőt átívelő gondolatokat, le kell lépni a földre és bort prédikálni. Folyton lázasnak érzem magam, a hihetetlenségig kétkedőnek, a "hogymilesz" kérdésre rágózom, és pedig tényleg csak annyi kell, hogy monjam: Igen. Kisördög vihog a háttérben, hát egyszer lesz majd olyan, hogy nem ideiglenesen, hanem végleg?

Gyanús az nagyon, ha sok perccel megelőzöm az ébresztőt, kisimult izmokat és puha ágyat érzek. Macskamód dorombolva telik a nap, és akkor ott van a pillanat, ami egy sikítás és romba dönti a már nagyon beleélt boldogságot. Mert olyan kicsi kell csak, hogy megmaradjon, aztán soha és ez a soha olyan kemény, mint a sziklaeső a gleccser előtt.