Felfedeztem, hogy a lefolyóból felbukkanó kövér csótányt a kéznél levő hideg zsíroldóval (WellDone a márkanév, n.e.o.) két spricceléssel megállásra lehet bírni. Azután a jószág fehér habot vetve elkezd pezsegni és rángatózni. A félperces kimúlási procedúrát kávékavargatás mellett végignéztem, tehát kegyetlen gyilkos vagyok, mielőtt öt percre boldog és csótánymentes.

Mélységes elgondolkodásban vagyok, munkakása alatti hegyben vagyok, mikorleszmárhétvége-várásban vagyok. Nájlonvilág-probléma-megoldásra kaptam villantási kötelezettséget, alvásidőt nem. Mélységes fáradtság ez, már így kezdtem, magyarázkodó mondatokkal körítve, majd lesz tán levegővétel, de a jövő j betűvel kezdődik és ez még nem az.

A Börzsönyben.

Égi házőrző.

Miért, miért nem, mikor - szeretem alapvetően mégiscsak az m-mel kezdődő hozzám intézett kérdéseket, főleg ezt az egyet: mit csináljak? Legszívesebben felkiáltójelet felkiáltanék a kérdés végére és belebökdösném az illető homlokába, bele, azt, a fene egye meg, hogy még egy jóízűt se lehet káromkodni, mert félreértik. Csúnyán néztem és mondtam a válaszom, erre az a bolond nem elindult oda?!

Most már jól oda kellene karmolnom valami fixre a konyhában (oké, a hűtő az), hogy nyers hagymát soha többet, főleg nem vacsorára. Figyelmeztessen, hogy nem. Eszem, mert finom, azután verejtékes nehézkő-rémálmok jönnek, kedélyveszélyesen másnapra.

Számvitel, számvetés, könyvvitel, könyvelés, mindegy melyik. Az év 15. hete erről fog szólni. Már csak azt kell megterveznem, hogyan tudok én ettől aktívan időben elhatárolódni.

Megy a tesztelés, mennyi mosatlan bögrét bír el a kredenc. Huszonötnél járok, menekülttábori hangulattal. Már lakni sincs kedvem és pms.

A szétbeszélt napok után mindig mély káosz következik, amikor semmi sem úgy működik, mint ahogy a józanész. Egy hajszálnyit engedsz, verbálterror ide vagy oda, a dolgok a saját kezükbe veszik az irányítást és minden visszazuhan oda, ahonnan kibeszélted. Mert soha nem a megoldás megbeszélése a lényeg, hanem az, hogy ne legyen csönd egy percre sem. Beszéd. Beszéd. Beszéd.

Nehéz volt az a március huszadika, most szabadulásnak látszik, akkor rámszakadék kásahegynek. Félelem a jövő miatt, ami ma megint álságos biztonságnak látszik, mindenki kivárásra játszik és kinyír a bizonytalanság. Egyetlen pozitív hír az, hogy áttoltam az egyik sziklámat másra, engem visz a padlásra és már csak kettő maradt.