Minden evben azt mondom magamnak november vege fele, hogy iden aztan nem fog bedaralni a kotelezo karacsonyozas es elkerulom a szirupossagot. Tavaly gondoltam eloszor, hogy sikerulni fog a meghittseget feltamasztani, aztan vegul feszultseggel teli reszketes lett belole, de nem banom egy percet se, ilyen sem volt meg az eletemben. Szerelmes voltam, segitett.

Szepen sorban olyan egybevago gondolatfolyam aradt ram az elmult hetekben, hogy nem soporhetem felre egyaltalan. Mind a pozitiv eletszemleletrol es elkepzelesekrol szol, mintha meg az ag is huzna a fejem folfele, gyerunk, depressziozni nem jo. Nahat, mondtam magamnak, akkor most itt az ido a cselekvesre.

Igazan nem nehez az online tanfolyam, de mire nekiallok kormolni a valaszokat a dolgozatokba, elszalad az a kis szabadido, amelyert annyit kuzdok. Versenytarsaim a rendszertelen alvasok miatt leragado szemek, az internetes bongeszes agyzsibbaszto kabitasa es a hely, ahol egyenesen ulhetnek. Izlelgetem a neonomad szakkifejezest es kavezokba szoktam be, meleg is van es minden olyan mas... vegre haladok.

A tel mar itt lappang a kertek alatt, a gyanutlan jarokelok fulet-ujjait csipkedi, szedni kell a labunkat este hazafele. Hatalmas salat keritettem a nyakam kore, tegnap sapkat is szereztem, nyulszoros meleget, mar csak a kesztyu hianyzik, de egyelore a cigaretta melegit. Es a Zoldszemu visszaidezett mozdulatai, titkos rajongaskeppen.