Mindig olyan nehéz elindulni vasárnap reggel. Mindig többet aludnék inkább vagy más kifogás. Mindig könnyű szívvel és nappal feltöltve jövök aztán haza a kirándulásról.

Borz sarkat reszel, én blogot barkácsolok, a tévében visít a gyerekrajzfilm, odakint lassan emelkedik a nap. Mindjárt indul a kirándulás, addig meg halad a vasárnapi idill.

Hallod, hogy az erdő sem teljesen süket, dobog és susog és csivitel és árnyasfényes az a szív. Felül a felhők és belül a kisimulás. Ilyen ez, ha kint ülünk és lent a völgy és a tölgy átmegy a késő őszbe.

A tető és a cipő között legalább 50 méter a levegő. Függőlegesen.

Ablak-Robot-(Zsiráf)





Pénteki termés, most pedig a vájkálás következik, miért pont ebben a sorrendben kattintgattam össze a történetet. A körülményekről csak annyit, hogy hazamenésre vártam, üldögélve, nézelődve, az idő nem szorít, lefelé lassulva pörög a búgócsiga, hat még a kávé, jön a hétvége. Kinéztem az ablakon, olvastam kicsit és figyeltem a még munkában lévőket. Ha felnézek a munkámból, miért rács az mindenhol, ha olvasok angolul, miért a robotokat Asimovtól és miért érzem azt, hogy a kollégák sem tudnak véget szabni, mert nem lehet?

Később jóra fordult minden, adtunk egy lehetőséget a spontaneitásnak és irány a világ! Váci Duna-part, sütkérezés és alkonyi felhők, lóherék és a végén egy néptánc-est. Pesti program volt egy alternatíva, tiszakatázás az egyik könyváruházban, de ó jajj, ezerrel jobb lett az este, a táncosok másfél óráját látva, a végig mosolygós előadás és a közönség csillogó szeme és a széksorokban felhangzó szlovák népdal után boldog alvás. Na ugye :)

Ecseri lakodalmas.

Ismét át kell pakolni a szekrényt, jöjjenek hátulról előre a téli praktikák. Szükség kezdődik az alvós zoknira, nincs mezítláb mászkálás és az összes haditrükköt elő kell venni a felkeléshez. Nem elég már a 'mindjártfelkelek' és a 'csakmégötperc' lemez, a hasrasütős ébresztőfény tavaszig nem jön.

Ahogy elhagytuk a gyár légterét, komolyan mondom, odabent annyira oldószerszag van és oxigéntelenség, hogy komoly fellélegzés a kapun kilépni, na onnan kinttől már egészen jó nap van. Hazafelé a Gladiátor film zenéjére ringattuk az autót a dugóban és akciós könyvesbolt, és és és... na jó, ronda egy karambol képei mellett suhantunk el és ronda egy emlék jött elő, de hazafelé gyalog és hagymakarikával és egészen jó még mindig.

Nagyon álmos nap volt ez a csütörtök, bizonyára az időjárás is adott egy pofont a nyomott hangulatnak. Kifelé irányuló adatközlésem kimerült az öngyújtó lejmolásban és egy negyedórás panaszkodásra a kollégák egy síkja miatt. Szakmai mondatok voltak, de sejtem, hogy észre se vették volna, ha közben alszom egy sort.

"Elsősorban azért utazom, mert az emberek nem ismernek s jobbnak képzelnek, vagy rosszabbnak, okosabbnak vagy ostobábbnak, szegényebbnek vagy gazdagabbnak, mint ami vagyok, szóval: másnak. Mindig ez a legnagyobb úti élményem. Ha belépek éjszaka egy vonatfülkébe, egyformán gondolhatnak lelkésznek vagy kloroformos rablónak... Minden elmúlhat, minden újra kezdődhet. Utazni annyi, mint játszani, minden szerepet egyszerre."

"Nincs nagyobb tévedés, mint azért utazni, hogy élményeket gyűjtsünk. Azok már eleve bennünk vannak, s ki tudja, mitől, miért rezzennek meg. Egy jelentéktelen holmi gyakran jobban megragad, mint egy székesegyház."

/Kosztolányi Dezső - Európai képeskönyv/

Újabb lépés a lapát felé. Magam alatt ásom, hülye lelkiismeret. Meg nagy arc, azt képzelem, hogy a nagy tudásomra szükség van, pedig nem is nagy és nincs is az a kell, mert mindenki pótolható, ha van nyelve és van végre egy fix segg, amit.

Reggeli köd. Pedig nem. Közeledik a homály.

Az első elalvás megvolt a kinti fekete felhős sötétség miatt. Vagy inkább tovább-szunyókálás. Vagy inkább jobb lenne visszafeküdni egy kicsit a melegbe, de már hat a kávé és dől a füst. Let's start again.

Ha majd egyszer arról írok, hogy elkészült a műkörmöm, akkor lesz majd a Kánaán. Most csak annyi az alapvető napi bosszantás, hogy elfelejtettem tejet venni. Az élet napi harcairól írni fölösleges, mindig minden ugyanaz, csak a kutyakifli változik, jobbra-e vagy balra és ez is mindegy, mert lépni azt kell.

Tizennégy munkanap van még hátra a következő szabadságig. Majd azután novemberben kezdődik csak a robot újra, várhatóan az év végéig egyedül. El kell kezdenem imádkozni.

Ihlek éppen, erre valami megzavar. Fejben írni egyre inkább nem megy, csiszolgatni vagy szavakat cserélni, mint egy radír a levélben... ehh. Befejezhetetlen nyűglődés, amikor itt van a klavi, akkor meg fehér űr a monitor.

A természet lágy öle.

Meg kell próbálni visszaszerezni valamennyit abból a fényből, amit az Adria küldött. Volt sejtésem irigyekről és elvételről, egy nap a ragyogásból, a következő napon már jött a homály. Hangulathullámvasút és fog és köröm és kapaszkodás.

Valószínűtlen emberek. Valószínű élmény. Trogir a biztos.

Mostanában magamnak is feltűnő módon mindig megnézem az égen repülő gépeket. Korábban még a hangjuk sem volt kellemes, most meg nézem a színüket, a mozgásukat és hogy a felszállás vagy leszállás vagy csak a szállás melyik állapotában tartanak. Hmm, talán fogok még repülni, mert nagy élmény volt?

Mostantól reggelente ismét élesre töltött fényképezőgép kell a cekkerbe. Megjött az ősz párája és a színek is mindjárt itt... Hogy legalább kicsit csendesebben háborogjon a lélek...

Két hetes szakmai tanakodás egy problémán, egy valódi mondat: 'hozzatok ide valakit, aki megmondja, mi a gond és mit kell csinálnunk'. Délelőtt született egy ukáz, egyetlen érintett tudott róla, aki ölbetett kézzel. Aztán jött számonkérni, miért nem úgy van a terv, ahogy kell. Három órás agyvajúdást húzott át egyetlen vonással. Újra, jót, működőképeset írni... 'hát nektek nem szólt senki?' nembazmeg, nem. Menedzserek rakáson, sok ésszel... felment a gőz, 'hát mindegy, hogy mit csinálok?'
Valódi válasz jött: igen. Burkolt lapát, egy újabb. Majd még rosszabb hír jött, megsirattam, ezután már csak cérnaszálak kötnek oda, ha más nem változik, akkor... na most tehát ez a B-terv életbe lépését jelenti.

'Azzal te csak ne törődj' volt a válasz egy alapvető kérdésre, ami a jövőt jelenti pénzügyileg. Aha, tehát akkor teszünk a melóra egy nagy barna kupacot. Most akkor kipróbálom a munkaidőben való angoltanulást, az idő pénz, tarja a mondás, az idő több pénz, mondják a japánok. Én meg akkor unatkozni se fogok olyan nagyon. Hát így megy ez.

Öreg akarok lenni és rusnya. Hogy már ne kelljen részt venni ebben a nagy húsvásárban, kicsoda vagy és micsoda a te pozíciód és nem lesz majd az a kényszer, hogy megfelelni. Megtehetem már akkor az edzőcipőt kiskosztümmel és nem fogják fikázni a pörköltrúzst az arcomon. Oda élek, ahová akarok. Még pár hét, és egy évvel közelebb leszek ehhez. Kitartás. Mizantróp.

Felhőntúli élmény.

Kicsit csipked a reggel az ágyon kívül, zokni kell, itt az ősz és nem lehet már ezt se visszavonni. Tolom az első felpörgető munkásreggel kávéját és intézem a málhát, munkaköpeny, szuvenírek, csoki és ami még kell egy első naphoz, ma például angolfüzet is.

A napfény az, ami hiányzik most, a tengerillatból felszálló fény. Boldog lebegést adott, amiből sikerült egy kicsit elhozni, most őrzöm ezer körömmel. Az időt is sikerült elveszteni, ez már az extra nyereség.

Teljesen meg vagyok keveredve. Belül tombol a napfény, az álmosság és a hihetetlen élénkség között járok fel s alá. Élesen álmodtam egészen késő reggelig, mintha a jövő időcsatornájába repültem volna bele, férj és teljes együvé tartozás élménnyel.

Fly-flash.

Ha majd egyszer hazakeveredem, ideje lesz átgondolni a kínai horoszkópot. A Disznó éve gazdagsága vajon megmarad vagy elkiabálom? Mindjárt indulunk és az ötödik ország földje lesz a talpam alatt idén.

Úgy látszik, az utóbbi hónap a mindenféle pálinka jegyében telik. Rég volt ennyi alkohol az életemben, talán már a nosztalgia-címkét is elővehetem. Hamar jön a tréning, vigyázni kell, már csak pár lépés a határ, amit nem szeretnék átlépni. Ha nosztalgia, ez is fontos, emlékszem a határon túlra. Nem volt egyszerű visszajönni.

Valahol a Rábaközben. Nekem ez mindig az otthon-illattal közös.

Mennék is meg nem is, a szokásos dilemma újból, de ha már megígértem, legyen úgy. Végül majd, sejtem szokásosan ezt is, a vége jó lesz megint. Egyetlen úticél van, amellyel folyamatosan így érzek, hosszú évek óta. Kis kíváncsiság a jövőre nézve: egyszer ez elmúlik?

Mára már elmúlt a dühöm, aludni kellett rá, nem is keveset. Illetve keveset, mert a kinti időjárás végeérhetetlen alvássá változtatna minden hangulatot, ha lehetne. Esik.

Egyébként meg dühös vagyok, hogy belekerültem egy négyes női rivalizálás kellős közepébe. Széttépést érzek és valamelyik oldalra állásra késztetést. Naivság vagy tévedés, tudja a fene, csak ne lenne mázsás súlya minden szavamnak. Mintha a választásom valamit is jelentene valamiféle ranglétrán. Fenéket. Csak emberi beszélgetéseket szeretnék.

Lekapcsoltam magam egy kicsit, egyetlen problémát sem oldok meg, hagyom a dolgokat a maguk útján. Érdekes, most szinte mindegy, hogy mit csinálok, senkit nem érdekel. Csend van és nyugalom, fura így, de a munkanapom egyharmadát megnyertem felhőnézésre.

Elkaptam azt a két percet, amikor éppen nem esett és fáradt vörös sóhajjal elment a mai nap. Előtte besimult szürkeség, utána hideg nyirok, de ez a két perc olyan kedves volt.
Rendes dolot ez a Naptól, ő legalább megpróbálta mégiscsak rendesen befejezni :)

Van egy jó hírem, meg egy rossz. Már csak négy munkanapom van a szabadságig.

A vasárnap délelőtti habfelhők után kicsit gyomorsavasan kezdődik a hétfő, már csak öt munkanap és szabadság lesz, mégis olyan nehéz az utolsó hetet elkezdeni. Paradicsomot ettem késő vacsorára, reggel még ott a számban az íze, sietve rányelek kávét, brr, elkezdeni de nehéz ezt a hetet. Egy hajszál a reményből, hogy lesz mivel elütni az időt, gondoskodó kollégák megoldják a szervezést, nekem marad az elsikálás és akkor megy az idő. Megy az idő valahára, karikaszép kalapjára, hej, madár száll a vállára és magára hagy gondot s bajt...
Nagyon várom már a kötetlen csavargást.

Úgy tűnik, a forró nyár már a múlté, most az alkoholos hétvégék ücsörgős ideje jött el. Most a harmadik volt egy huzamban, sör és becher. Lassan zoknit kell húzni, elmaradozik a sör, marad a becher vagy a pálinka, hmm. Az alap pedig a jó társaság. Végeérhetetlen hangulatok és röhögés.