Valaminek nagyon vége van, bár semmilyen látható jele nincs, hogy milyen új dolog jön helyette. De még a fok sincs meg, hogy a 360-ból merre kell fordulni. A mélységes semmi lesz talán az új középpont, őrjítő, hogy pont a semmi.

Azt mutatni, hogy érdekel és nagyon kötődöm pedig nem is, sokkal erőtpróbálóbb feladat, mint gondoltam. Talán annyira nem lóg ki a lóláb és talán előbb megtalálom a rendes kiutat. Egyelőre ezt a hamisarcot választom, a sok rossz közül a legrosszabbat. A pénzért megy, de minek?!

Végre egy használható jótanács az amerre elindulásról és nem jajongás végre, csak egy bátorító kétmondat. Egy mondatban bólintottam, akkor gyerünk csak tovább, a világvége nagyon messze még. Hogy mi az oka, persze csak mindig utólag derül ki, addig meg még egyszer sírva könyörgök vérért, csak egy kicsiért, hogy legyen bizonyosság.

A csökönyös ragaszkodás elvét feladni kell, mert ósdi gondolat volt? Vagy egyszerűen csak fordult egyet a világ? Válaszom nem szóbeli, csak egy próba wild cherry és az ősz hajszálakat rózsaszínre fogta be a festék.

Álomalapítási kérvény, új lakás. Lakkberendezés. Fél hétkor felébredtem.

Közeleg az Indulás Napja, egyre gyorsabban közeleg és egyre gyorsabban illan el a bátorságom. Nagy egészségügyi változtatásokba kellene belekezdenem, de még nem minden tökéletes, a javulás exponenciális. Ha megérte matekot tanulni, akkor most felismerem a felső szakaszt és mégiscsak minden jó lesz a végén, mert nincs más választás, test test ellen önmagam.

Már többször beleszaladtam abba, hogy tévesen jelöltem meg napot, órát és cseppet sem éreztem feszültséget emiatt. Csak egy kicsikét furcsállottam, hogy jé, így elszaladt az idő, vagy éppen még csak ennyi van. Két hónapnyi feladattalanság a mókuskeréktől - ennyi idő kell az idill eléréséig, de vajon miért most jött el az is, hogy már éppen itt az ideje tenni valami fontosat, éppen itt az ideje megfogni az időt, megint.