Most már ez mindig így lesz, hogy zsáknyi nyomasztás ül majd rajtam? Hogy sohasem fogom már a gondtalanságot érezni, talán csak azokban a tízpercekben, és a többiben mindig ott van az ázott vászon szaga, a zsáké, hogy majd most tényleg jól csinálom-e és a következmények. A felnőttek azért olyan nagyok és erősek, hogy el tudják vinni ezt a zsákot egészen sokáig és egészen messze.

Különös keveréke a várakozásnak és a félelemnek, ahol a várakozás valami jó eljövetelében való feltétlen bizalmat jelent. A félelem ennél alaktalanabb valami, savmarás gyomortájékon és szorító hüvelykujj a nyakamon. Mindezek eredője a bamba bámulás fölfelé az égre, nem mondom, hogy nem veszélyes légifolyosó alatt lakni.

Lassan utolérem az elveszített hónapot, talán rendben fog menni az összes utolsó pillanat, vagy hát akkor egy őrült kapkodás veszi kezdetét. És. Félreismert fontosságok tűnnek majd el és jönnek rácsodálkozó újak, homlokracsapások, vagy talán az, amit sokknak szoktak nevezni.

"a tél aprólékos pusmogása"

Mert kint az utcán és a szabadban bolyhos pelyhek esnek és egy cseppet sincs hideg, csak szürke február eleje van. Ez egy határnap vasárnap, amit még tavaly tűztünk ki, itt van hát és én is itt vagyok. Holott éppen a Picadillyn kellene lennem.