Most ez egy vasárnap a múltkori szombat után, ismét lepattant egy hét a naptárról, alapvetően minden káosz folyik a maga medrében csendesen. Kristályosodott múlt jól elfelejtve, ez a tegnapi nap tanulsága, pedig máshol élő és eleven. Fáradt vagyok és álmos, ez az életem mellékhatása, tompa és néha már meglepően semmi, de mindez holnapig csak, mert újabb esély érkezik a normálisnak lenni-hez. Zöld a csempe, piros a vér, fehér az ágy és sárga álom zárja a sort. Szerintem elég már.

Szombat délelőtti tévéüvöltés mellett szól a porszívó és zörög a mosogató. Kint folyamatos a szirénatülkölés és az autózaj, kotyog a kávéfőző és csöpög a csap. Állítólag nagyon meleg hétvége lesz, pedig csak az Escape gombot kellene nyomogatni, bárhová a világba és nem is akarok visszajönni.

*
A tévé is harsogja: nem a megfelelő gombot nyomta, nem a megfelelő pillanatban. Szájszárazságig ismételgeti és mégis csörög a telefon.

"Életem során nagyon nehéz volt hozzászoknom a zavarba ejtő "normalitáshoz", melyet azok az emberek mutatnak, akikkel kapcsolatba kerültem, s akik benépesítik a világot. Mindig azt mondom magamban, hogy semmi sem történik meg abból, ami megtörténhetne. Képtelen vagyok megérteni, hogy az emberek ily kevéssé egyéniségek, és mindig a konformizmus legszigorúbb szabályainak engedelmeskedve viselkednek. Vegyünk egy olyan egyszerű dolgot, mint a vonatok kisiklása. Sok ezer kilométernyi vasútvonal hálózza be az öt kontinenst, és olyan kevés a kisiklás. Azoknak az aránya, akik szeretik és előidézik egy vonat kisiklását, elenyésző azokéval szemben, akik utazni szeretnek, és kielégítik e szenvedélyüket. Szenzációs és egyedülálló esemény volt, amikor Magyarországon letartóztatták Matuskát!
Nem tudom megérteni, hogy az embereknek ennyire szegényes a fantáziájuk, hogy a buszvezetőknek nem támad néha kedvük arra, hogy betörjék a Prisunic áruház kirakatát, hogy útközben felkapjanak néhány ajándékot a családjuknak. Nem értem, nem tudom megérteni, hogy a wc-tartály gyártók nem rejtenek el bombát a tartályaikban, mely felrobban, ha meghúzzák a láncot. Nem értem, miért egyforma minden fürdőkád alakja, miért nem találnak fel olyan taxit, mely drágább a többinél, s a belsejében mesterséges eső esne, rákényszerítve az utast, hogy esőkabátot vegyen, miközben kint szép az idő. Nem értem, hogy amikor grillezett homárt rendelek, miért nem egy jól átsütött telefont hoznak, miért a pezsgőt hűtik le, miért nem a telefonkagylókat, melyek mindig langyosak és ragadósak, és sokkal jobban festenének vödörben, jégkockák között. És miért nincs telefon-frappé zöld mentával, homár formában, cobolytokkal a végzet asszonyainak, egy döglött patkánnyal a belsejükben Edgar Poe-nak, pórázon, vagy egy élő teknős hátára rögzítve...
Megdöbbent az emberek vaksága, hogy mindig ugyanazt teszik újra és újra. Ugyanúgy, ahogy meglep, hogy egy banki alkalmazott nem eszi meg a csekket, meglep az is, hogy előttem egyetlen festőnek sem jutott eszébe, hogy "puha órát" fessen..."

/Salvador Dalí titkos élete/

Malacsült fénycitrommal.