"Távollétének húsz éve alatt Odüsszeuszról sok emléket őriztek az ithakaiak, de nosztalgiájuk egyáltalán nem volt utána. Közben Odüsszeusz szenvedett a nosztalgiától, és szinte semmire sem emlékezett. Ez a különös ellentmondás érthető, ha meggondoljuk, hogy az emlékezet jó működéséhez szakadatlan edzés szükséges: baráti beszélgetések során újra meg újra fel kell idézni az emlékeket, különben elenyésznek. A honfitársi kolóniákba tömörülő emigránsok a csömörig mesélik ugyanazokat a történeteket, melyek így válnak feledhetetlenné. De ha nem járnak össze honfitársaikkal, mint Irena vagy Odüsszeusz, az emlékezetkiesés elkerülhetetlen. Minél hevesebb a nosztalgiájuk, annál jobban kiveti az emlékeket. Minél jobban bánkódott Odüsszeusz, annál többet felejtett. Mert a nosztalgia nem serkenti az emlékezést, nem hozza vissza az emlékeket, beéri önmagával, önnön felindulásával, ki se lát a saját gyötrelméből. Miután megölte a vakmerőket, akik Pénelopé kezére és Ithaka királyi székére pályáztak, Odüsszeusz csupa ismeretlen között volt kénytelen élni. Ezek a talpnyalók folyton az emlékekkel traktálták, melyek a hadba vonulása előttről maradtak fenn róla. És mivel szentül hitték, hogy Ithakáján kívül semmi sem érdekli (gondolhattak mást, ha a végtelen vizeken túlról is visszajött?), kérdései elébe vágva szajkózták a távollétében történteket. Mi sem untatta ennél jobban. Egyvalamire várt; hogy végre így szóljanak hozzá: Mesélj! És ezt az egyet soha nem mondták neki. Húsz évig csak a hazatérés foglalkoztatta. De mikor végre otthon volt, csodálkozva ébredt rá, hogy az élete, sőt életének lényege, központi magva, kincse kívül rekedt Ithakán, húsz átbolyongott éve hordozza. Elveszítette ezt a kincset, és csak akkor nyerhette volna vissza, ha elmeséli. Miután otthagyta Kalüpszót, hazafelé hajótörést szenvedett a phaiák partoknál, és a király vendégül látta udvarában. Itt idegen volt, titokzatos ismeretlen. Az ismeretlentől meg szokás kérdezni: "Ki vagy? Honnan jössz? Mesélj!" És ő mesélt. Az Odüsszeia négy hosszú énekében részletesen felidézte viszontagságait a szájtáti phaiákok előtt. De Ithakán nem idegen volt, hanem odavalósi, ezért nem jutott senkinek eszébe, hogy azt mondja neki: "Mesélj!"

/Milan Kundera - Nemtudás/