Vers a konyhában: költött káposzta.

Tíz nap telt el, azóta teljes felfordulás, nyugtalan másodpercek vagy éjjeli órák, nehéz átmenet a vízszintesből a függőlegesbe. Nehezen emésztem, hogy rokker vagyok, nincs hasizom és minden nagyobb mozdulat előtt gondolkodni kell. Szokatlan befeléfigyelést kényszerít a seb, jókora lassulása van a mókuskeréknek, mégis a legjobban a fotelbanülés lehetőségét hiányolom. Sérelmezem titkon, kellett ez?! Persze, mert minden más jobb, mint korábban, csak az a fotelozás... folyománya az ügynek a hisztérikus nemdohányzásom, tizenhat kísértő pillanaton túl.

Tizenötödik levél

Jól emlékszem a napra, mikor megértettem, hogy mi volt az, amit meg kellett értenem. Reggel volt. Nem lehet minden időben mindent gondolni. Vannak reggeli gondolatok, amelyekben a harmat ragyog. Csípősek, élesek, tiszták, gyengédek. Születő, ébredő, szemüket kinyitó gondolatok ezek. Egészen mások, mint a délelőttiek, amelyekben a nap fölfelé megy, mások, mint a déliek, a teljes fény gondolatai, a tetőre-érés. A délután érett, nyugodt, elcsendesedő lehajlása is más, az est melankóliája, halálra-készülődése, s az éjszaka határtalan és feneketlen bizonytalansága. Jegyzeteimen azonnal felismerem az írást, mikor készült. Reggel, igen reggel értettem meg minden sorsomban fontosat.
Kimegyek a tornácra, nagyot lélegzem, lenézek a síkságra, hallom a cinkét, és egyszerre tudom. Langyos április. A szemben lévő dombon a mandula és az őszibarack virágzik. Az ég kék, egészen pacsirtadal-kék, a ritka és világos ágak között. A borsó éppen virágzásnak indul, a barna földön gyermekzöld csírafoltok, a saláta, a kelő bab, répa, petrezselyem. A levegő könnyű, mint egy ismeretlen üde forrás vize. Lent fürödtem a kútnál, rigó szállt el fölöttem az erdő felé, messziről kakukk szólt. Sóhajtottam, hogy a világ milyen szép tud lenni. S akkor eszméltem fel arra, hogy megértettem.
Mindent lehet hazudni, még az örömet is, egyedül a derűt nem. Mert a derű a teljes álarctalanság. A derű nem lehet maszk. Túl mélyen van ahhoz, hogy az lehessen. Minden állapot a nála mélyebbnek maszkja. De a derű van a legmélyebben. S ami a legmélyebben van, az van legfelül, mélynek lenni annyi, mint egészen fent lenni, egészen a felszínen, és kinyílni tudni.
E mélységben az ember csak igazat talál, mert önmaga is igaz lett. A világ átlátszó. Elfelejtettem minden szenvedést, s ezért nincs bennem semmi zavar és nyugtalanság és homály. Ragyogni pedig annyi, mint mindent érteni. Sorsomat úgy veszem kezembe, mint a kristályt.
Ott állok a kútnál, és reám mosolyog a friss elíziumi zöld. Ha volt még homály, eloszlott, ha volt még elzártság, kinyílott, ha volt még maszk, lehullott, ha volt még burok, felszakadt. A derűs és kristályos reggelben úgy állottam ott a kútnál, mint egy isten. Az öröklét határán, belenéztem a napba, magam is, mint a nap, tündöklő kristály, és mosolyogtam. Az ilyen pillanatokban az ember mindent megért.

/Hamvas Béla: A magyar Hüperion - II. rész/

Egészségügyi kihagyás a reggelekből, hosszú és mozgalmas két hét után talán a napokban visszaáll valamiféle normális életritmus. Már csak a ritmusát várom vissza, tartalmában több mindent cserélek, nem félek és kaptam új esélyt.

Hó.











(netes szerzemény)

Zűrzavar under construction. És semmi elmélkedés november hetedikére való tekintettel. Csak retrófilmen halványan mosolyogni, erről szólhat az ének.

Mindig tanul az ember tartásról, gerincről és előrelátásról. Jajj, csak miért utólag és hol van az az idő, amikor már előre és biztosan és tudni fogom, hogy így jó, és sehogy máshogy. Egyelőre példa van, ennek örülök, csak el ne vesszen, ezen aggódom, viszont egy szál aranyfonál azért még megvan.

Az utolsó melegnek mondható és fényes őszi napokban jócskán jutott idő fák közti sétára, színorgiát fényképezésre és beszélgetésre. Lepörgött a mókus kerekes stressze, nincs már napi félelem a hátulról mellbe támadásoktól, nem adom és nem kapom ezeket. Megérett az idő a jó előkutatására, belső kis értékelésére, no hát akkor pedig ezután a váltásra. Paranoid hírek persze folyamatosan érik az embert, kivonult bozótharcból, más bőréről hallani ezt azért mégse kényelmes, de ahogy érzem, hasznos. Kevés terv az, ami sikerült, de sok van, ami sikerült, csak máshogy. Reload. Changes. Need. Megbeszéltük ezt is, most itt veszekszem önmagammal.

egy özvegy nagy platán
táncolt a réten át
körötte levegő-óceán

a levelek nevetnek, hullanak, peregnek
a gyerekek gesztenyét keresnek
szeretők nevetést ölelnek
alattuk szőnyeg
és
a levelek vörösbe vedlenek

El se hiszem a szememnek, amit most mutat, napfény az odakint vagy még álom? És szikrázó kék ég, nem egy heti szürke, tiszta meglepetés. Szerintem meg kellene néznem, mit hagyott az eső a fákon levelekből.