Kölcsönös céges hízelgéssel indult a nap, ám most ellenségeskedésbe keveredtem önmagammal, mert hol is lenne az hízelgés, ha megemlékeztünk kölcsönösen a reggelizési szokásaink jóságáról? Mert biztos csak én vagyok olyan fafej, hogy nem hiszem el, ha egyszer valami kis helyről tényleg hiányzom, ugyan csak röpke fél óra és mindenkit cseszegetnek emiatt nájlongyárilag, mégis megyünk és ott vagyunk. Most én nem, mert itthon, de akkor is, fenntartják még azt a széket a konyhában, na ezt kellene most felfogni, nem ésszel, szívvel.

Tizenkét óra alvás és most tiszta a fejem, lazaság, nyugalom. Amíg olvad az édesítő a kávémban, visszagondolok, mikor ébredtem így. Múzeális időpont, ehh, most hát akkor spájzolok előre is.

Kek tabletta, branul, tisztára bevettem a Matrixot. Az almom is olyan furajó volt. Most mar csak varok.

Az utca tulso oldalan lakik a betegsegtudat, a foorr es a foneni. Fel ora mulva elkezdenek majd tortenni az esemenyek. Varni. Vegul is november errol szol.

Régi fényképek, régi papírképek, szürke-feketébe húzott régi ragyogó pillanatok, beállított mosolyok és elkapott valóságok. Négy nagy boríték négy nagy marék kincsét válogattam át, húsz-harminc-ötven év arcait, de inkább azok változásait kutattam, lehetséges történeteket vázoltam, hogy hová tűnt az az egymás arcába mosolygás a nászúti képeiről a mai ebédig elszálló időben. Hogy ma is nagynéha, elkapva, biztos a megszokás unalma, vagy a megszokás nemmerése, mert hogy már nem kell egymásra figyelni, vigyázni, mert már úgyis mindegy és úgyse lesz más?
Hogy majd én is így leszek harmincöt év múlva? Vagy már előbb, mondjuk holnap vagy már most is ezt másolom?
Hunyorgó nagymamaarcok bamba fejű unokák mellett, feszengő férfiak kisbabákkal, füstös és borosüveges izzadó lakodalmi asztalok népe egy másik kötegben, vagy egy szigorú brigádnaplóba illő összeálló csoportkép. Mondjuk Esztergomban. Máskor meg Balaton-part.
Esküvői képen mosolyogni nem merő örömanya és a véletlenszerűen képre keveredő családi kutya kettőse zárta a sort.
Öregszem. Most már kincs az a négy nagy boríték. A hol vagyunk, hová leszünk kérdések utolértek. És még csak fogalmam sincs a válaszról.
Rajtam a sor a képrevaló új alakok beszerzésében, legyártásában, és nincs menekülés, a kamera hátsó oldaláról is előre kell lépnem. Bár most már soha nem lesznek olyan fényképek. Olyanok lesznek, amelyeken mégse vagyok rajta. Vagy rajta vagyok, csak másnak, vagy másnak a képére léptem rá véletlenül.
Még jó, hogy a családi videózás őrülete nem ért el. Egyes dobtál. Egy ugrásból kimaradsz.

Kihajolni veszélyes.

Megint az elindulás első lépése húzott vissza az ágyba, a csipogáshoz mérve egy óra késés, de csak kint leszek előbb-utóbb. A vonaton majd már jó lesz, várhatóan lenyűgöz az utazás izgalma és leragaszt a székre a reggeli szalonnás rántotta. Csak addig még van ötszáz méter, pff, nagy levegő.

ha a konyhában hideg van, belezsibbad a mackóba a méz és cukorral kell innom a kávét, most megint

Rég beszéltem ennyit telefonon, de most más út nem volt. Kétszer is tölteni, ötször is mondani, ugyanazt talán, de remélve mégse. Szokatlan ez a figyelem, titkon vártam, és erre tessék, ölembe pottyant. Máskor is kellene? Ha igent írok, tán kiesik egy tégla.

Erős egy csütörtök volt, mély is, fontos is, ráadásul este még egyszer ugyanez a nap lezajlott, csak tömören és telefonon. Szóval kétszer ugyanazt, kívülről, bele. Jó így. Majdnem ugyanaz, mint a mikor a mesében leölik a sárkányt, csak még egy perccel előtte vagyunk.
Másik oldal: de szeretnék inkább egy perccel utána lenni..

Furán világosodik a kinti esős szürkeség, rémfilmbe illő díszlet a szemközti szürke kórház és ebben a pillanatban a sárgán világító ablakai meleg kontrasztot hoznak a reggelbe. Tart még a reggeli semmittevés, aztán jönnek majd a sorban a hasonló reggeli meglátások. Feketében indulok és este ugyanígy, mikor érkezem. Tél ez, megint.

Jobb lesz az, ha egy időre ritkítom a lélekbúvár olvasmányokat, kiújul a hipochondriám, a könyvek végére mindig azt gondolom, hát nem vagyok normális. Őrülten jó megfigyelések vannak különben a lapok között, de nekem még ezek se, hát durva deviáns élet! Beleérni a normalitás ab-ságába, az átlag mindig szór, de hogy még egy tisztességes rémálmot se tudok produkálni, ez aztán tiszta Lipót.

Garabonciás















Noshát eddig azt gondoltam, hogy tudok írni róla, volt is a piszkozatban furfangos északi szél és ujjak csókja és mézsárga idő meg betoppanás, de aztán mégse alakult ez egésszé, csak annyi lett végül, hogy jött az Alkony és lementő vörösében behúzta a Garabonciást a hegyek mögé, oszlat és foszlat. Meg hogy napok alatt tud lenni télből tavasz.

Ha kint szürke a minden és nincs kaland élőben, hát jöhetnek a könyvek. Lassan megfejtem az olvasás varázsát, intenzív agyi máshollevés és ismeretlen párbeszéd az íróval, alap ez, érzem. No de a később, amikor épül be, az még egy nagy kaland és az egymásmelletti olvasmányok párbeszéde, ó, az még külön érdekes. Fotelos világutazás kint és bent, felszállni és mélybe merülni egy agyban, kell ez, kell.
És az olvasmányok választják majd egymást egy idő után, érdekes kanyarok tudomány és szerelmesregény körül, egyikben feltett kérdésre a másikban van válasz és nem hagyják az olvasót memória nélkül. Hangulat nélkül sem, csak hagyni kell a szót a hívásnak és megfelelni a magán kérdésekre.

Van egy álmom, egy régi madaras és nagyon repülős. Most, hogy álmokról olvasok, itt van megint, csak nem alváskor, hanem ébren és sokszor eszembe jut. Eddig a madarakat csakis fokhagymával és sütve sok zöldség mellett szerettem, most meg, hát tétova gondolat, de a repülésért. Öreg Sam, mutatkozott be az indián és felszállt a totemfára.

Folyamatosan utolérnek a nájlon-problémák, események és mocsárivíz-felkavarodások. Lényeges a telefon itteni oldaláról hallgatni és nem bentibőrön érezni a stresszt. Van a szívemnek olyan rekesze, amelyik menne oda, benne lenni, megtenni és meglátni a végét, de a többi, sokkal többi rekesz most győzött. Épülni kell, vastagítani a kötélideget vissza a cérnaszálról, megsodorni sokeressé és ha megy még, acélosítani. Hogy a nagyfeszültség ismét majd egyszer mehessen teljes sebességgel. De ami törni fog, az a varázs, bár itthonról bánomisén.

Elbújni se. De most nem is lett volna jó, elmenni a gyógyító figyelem elől. Fura új szokásaim lesznek. Hagyom. Ez is jó és szerdáig, legalább szerdáig jó. Meg utána is. Bajban ismerszik. Na ugye.

Nagy levegő. Lustaság legyőzés. Első lépés. Haj le. Na indulj már, de mikor vonz a képernyő és kint hideg van és a fésű és a zsibbadás... na lódulj, elhatározás már végleges.
*
15:31 Kész. Félig rövid. Most jó.

és egyelőre zavar, tanácstalanság és idegtépő várakozás

Mozgalmas kis nap ez, szél és hideg és események és meleg, mindenre három perc, hosszú lista kipipálva és még a végén meglepetés. Életkedv, na végre, telik az október.