Virtuális sikításon túl vagyok (itt) és most a megkönnyebbülés... Várom a hidegfrontot. Ahogy öregszem, egyre nehezebb átvészelni a heti kétszeri frontátvonulást. Zápor nincs, irodai zivatarok annál inkább. De legalább most már itthon...

Eső utáni hajnal van. Az átaludhatatlan forróság miatti késői felébredés után most jól esik egy kis borzongás. Nem tiltom ki a lakásból a friss hajnali szelet. Itt mosolyog mellettem egy vajas pirítós szelet. Kávézom és most jó.

Hogyha végképp megkattanok, égessétek el a könyveimet.

Éj-mélyből fölzengő nyolckönyves keringő, nyolc könyvvel bekopog, nyolc éjtől álmot lop...
Valami történni fog ezzel az ipari méretű olvasással, érzem, ennyi betűt nem lehet büntetlenül összehordani, beszippantani, átgondolni, átformálva visszaadni, ezekkel a betűkkel valamit kezdeni kell. Nincs sok ennél jobb varázs, mint a hajnali lapsuhanás, na még öt oldal, még öt... aztán amikor kifelé igyekeznek, egy darabig szemérmesek, ott bent csak mint a hullámok csapkodják a partot, ki-kinézve, de az a gát... valaminek történnie kell, nincs már messze, nyöszörög a gát...

Hungary - Budapest

Italy - Venezia

Croatia - Split

Életlen fényképek a napok, életlenek a helyek, rossz az optikám. A hangulat viszont minden képről átjön, megfényezi a köveket, szikráztatja a levegőt és csillogtatja a vizeket. Most akkor miért is kell mindent tűélesen látni?
Megint túl sok a percem egyedül, már nem fér be a sok kaland, elmeséletlenek a fényképek, és igen, életlenek is. Ha én mondom, nem kell. Ha más kérdezi, nem figyel a válaszra. Most akkor miért is kell mindent tűélesen élni?

Új úticél, addig is új életcél. Ilyen apróságokon múlna az élet? Addig is félre lehet tenni a töprengenivalókat. Néha könnyebben mennek a dolgok, mint gondolnám, de hát a jól megszokott para tartja a vázát a napoknak.

Mire föleszmélek, máris üres az elsőkávés bögre. Reggeli szomjúság. Önthetnék másodikat is, de az már sok lenne.

Ahogy öt napig vártam a szabad írás lehetőségét, úgy fogytak el a szavak. Ideálisak a körülmények, kellemes a rádiózene, se meleg, se hideg, szabad szombat, még kis konyhai molyolás is jutott, hja, lecsószezon van. Inkább mégis rezignálok.
*
Utólag figyelek csak föl, mostanában kerülnek az igék, mindig úgy kell visszaírni őket.

Mi lehet annál izgalmasabb szombat délelőtti sport, mint egy csirke tepsibe ölése? Biciklizés az alternatíva és most nem tudok választani. Szemerkél az eső, így aztán még nehezebb.

Az egyik legnagyobb kihívás tintával rejtvényt fejteni. Se radír, se átfirkálás, vajon kijön a rács hibátlanul?

Egy fél üveg bor, öt óra alvás, azt hittem este, hogy gond lesz az ébredéssel. Hát nem, menetrend szerint háromnegyed ötkor felpillant a szemem. Átalakult a bioritmusom, öregsz...

15 év, 20 év, korábban el sem tudtam képzelni, hogy létezik a családon kívül ilyen hosszú nexus. Most már az ősz hajszálakon sem csodálkozom. Csak még arra kell választ gyűjteni, mi történt ennyi idő alatt, túl sok minden vagy mégse változott semmi?

majd adok kölcsön rovátkát.

Vicces kedvű fénylő lény. Vannak gyógyalvások és vannak hangulatjavító alvások. Legyen ez az alap.

A megőrüléstől való félelem vajon predesztinál-e. Vajon ellenszer-e a gyógypletyka. Kimondjam-e, leírjam-e, bevonzom-e vagy elriasztom? Mindig utólag derül ki.
*
Marhaság ez. Az érintéstelenség beszél csak kifelé.