Egy hete jött szembe ez a BBC melodráma-sorozat a youtube-on. Négy rész, két nyeletre be is vettem, szívdobogva sok helyen, végigizgulva a fordulatokat és néhol bizony ökölbe szorult az agyam, hálát adtam az égnek (szülőknek szintén), hogy a saját koromban születtem. Most könnyebbnek érzem a boldogulást, nem kell takargatni - remélem nagyon - szinte semmit, persze a valóság az az, hogy ugyanolyan kemény korban élünk ma is, csak picit máshogy. A szerelem az szerelem, mindegy a nem, csak az nem mindegy, hogy a pokolba vezető út köve... A férjet a történetből simán agyonvertem volna egy lapáttal, köcsög és kétszínű, minden értelemben :)) de nem tettem végül, neki még nehezebb lehetett... hát ez a film is rengeteg "politizálnivaló" dolgot vet fel, és a főszereplőt alakító színésznő (Janet McTeer) pont előásott egy másik filmemléket (Albert Nobbs), amely szintén a "bújkálásról" szól. Nagyon jó, hogy a BBC feldolgozta a könyvet, Virginia Woolf Orlandó-ja pedig lapjait zizegtetve pihen a polcon, talán hamarosan elolvasom, kicsit többet megértve belőle, mint tinikoromban. Remélem.

Talált film még a tavaszról. Glenn Close (Albert) nagyon jól bemutatja, miféle kínokat él át a nő, aki nőt szeret-szeretne magának, ám a körülötte forgó világ ezt nem tolerálja. Férfiruha, férfiszerep, rettenet és kínlódás. A filmből ezt teljesen pontosan átélhetjük, lépésről lépésre. Janet McTeer (Hubert) felbukkanása mintha gyógyír lenne, de aztán mégis más irányba fordulnak a dolgok.
Remek darab, jól vezetett dráma, rengetek apró gondolattal, amelyet jó körökben meg lehet a film után beszélni.

a jövendölt agyhalál majdnem utolért, az őrület határán nem kell útlevél. szerencsésen megérkeztem, ideát minden rendben. végre el tudtam hagyni azt a helyet, amely mint Hell elvett pár évemet, de végül nem bánom, mert meditálni tanulok és itt az új év.

kis füzetbe kerülnek a talált angol szavak, majd egyszer szótárból meglesem, tanulom, tervezem. sokszor üresen maradnak a fordításra hagyott helyek. megtaláltam egy négyéves füzetet, nagyon üresen, de már nem kell megszótáraznom, micsoda büszkeség.

a november 23-i forradalmi bejegyzésem óta lelkesen nem történt semmi, jelentem őszintén. karácsony és az évvége túlélve, a legsötétebb órák elmúltak, de még mindig semmi ötletem nincsen, mihez kezdjek a világosodó januárban és a 'fogalmam sincs' eddig a legjobb válaszom. érik az agyhalál?

Nem vagyok nagy hive az ev vegi osszegzeseknek szilveszterkor, most megis irok egyet. Habar volt par dobas 2013-ban, a legnagyobb megis az volt, amikor megtudtam, hogy a space gombbal is lehet internet oldalakat gorgetni. Hihetetlenul egyszeruve valt ezzel vilaghalot fogyasztani az agybol felalomban.

Nyelvéből kiesve létének céljából is kiesik az ember.

163. oldal

Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat Jegyzetek hómezőn és porban

Hatalmamban all elsotiteni az egesz kertet. Ha pontosan a lampa ala allok egy nagy esernyovel, az egesz kert sotetbe borul. Vilagos a vilagom merete...

Minden evben azt mondom magamnak november vege fele, hogy iden aztan nem fog bedaralni a kotelezo karacsonyozas es elkerulom a szirupossagot. Tavaly gondoltam eloszor, hogy sikerulni fog a meghittseget feltamasztani, aztan vegul feszultseggel teli reszketes lett belole, de nem banom egy percet se, ilyen sem volt meg az eletemben. Szerelmes voltam, segitett.

Szepen sorban olyan egybevago gondolatfolyam aradt ram az elmult hetekben, hogy nem soporhetem felre egyaltalan. Mind a pozitiv eletszemleletrol es elkepzelesekrol szol, mintha meg az ag is huzna a fejem folfele, gyerunk, depressziozni nem jo. Nahat, mondtam magamnak, akkor most itt az ido a cselekvesre.

Igazan nem nehez az online tanfolyam, de mire nekiallok kormolni a valaszokat a dolgozatokba, elszalad az a kis szabadido, amelyert annyit kuzdok. Versenytarsaim a rendszertelen alvasok miatt leragado szemek, az internetes bongeszes agyzsibbaszto kabitasa es a hely, ahol egyenesen ulhetnek. Izlelgetem a neonomad szakkifejezest es kavezokba szoktam be, meleg is van es minden olyan mas... vegre haladok.

A tel mar itt lappang a kertek alatt, a gyanutlan jarokelok fulet-ujjait csipkedi, szedni kell a labunkat este hazafele. Hatalmas salat keritettem a nyakam kore, tegnap sapkat is szereztem, nyulszoros meleget, mar csak a kesztyu hianyzik, de egyelore a cigaretta melegit. Es a Zoldszemu visszaidezett mozdulatai, titkos rajongaskeppen.

A konyv amit most olvasok belehozta a viszketest a talpamba. Es a hideget a hatamon kergeti korbe es korbe azzal a sok hasonlo gondolat kimondasaval, amit harmincpar eve ragok magamban. Mi lesz, ha vege lesz a konyvnek, Armageddon pozitiv ertelemben?

Jeanette Winterson - Why Be Happy When You Could Be Normal? - Book on Goodreads.com

A Zöldszemű kihúzott a magambasüllyedős zűrből, a Vörös megerősített, hogy nem lehetek elveszve, a Barna nem választ engem, más egyéb meg nem történt azóta, hogy visszaállítottuk az órát télire. Milyen színesek a nők, gondolom halkan ujjongva, jól választottam. A férfiak csak a bajt hozzák egy jó ideje, a többi meg várakozós jövendő.

A Zöldszemű csak praktizálja a boszorkány érintéseit, ma ugyan mintha visszafogottabb lett volna, mint máskor, de a végén csak rákérdezett. Mit teszek a régi szerelmi ügyekkel. Na mit, szokásomhoz képest azon tépelődöm, hogy szőnyeg alá-e, vagy homokba.

Össze vagyok zavarodva, valahol a félig ébrenlét és a félig alvás között, se éjjel, se nappal nincs, csak a tennivalók. Meg a lopott percek a jóságokra, már ha tudok koncentrálni. A rám irányuló kedves figyelemcseppeket konzerválom, itt lesznek a zsebemben most mindig.

Harmadszor talalkoztam a zoldszemuvel a haziorvosi rendeloben. Harmadszor tortent gyanus intimitas, csak egy-egy mozdulat ugyan, de az ilyeten dolgok azert a halveru angoloknal egyaltalan nem szokasosak. Vagy ennyire kiehezett vagyok jo szora es figyelesre, vagy tenyleg akar a csaj valamit.

majdnem hat hete írtam arról az egekbe szökő várakozásról, aminek a végén az égbe szöktem a géppel, aztán a nagy forróságba le. minden olyan volt, sőt lángos is volt - na ehhez még másik három mondat sem lenne elég, tömören jó volt.

ciklikusan visszatérő problémáim a sehovase passzolással. születhetnének a versek is, mert a csend nem néma, ám a beszédes fülek helyett... az utolsó mondatom elszaladt, szétszaladt, ohh, nézek, mitmivan a mindenhol...