Lassan utolérem az elveszített hónapot, talán rendben fog menni az összes utolsó pillanat, vagy hát akkor egy őrült kapkodás veszi kezdetét. És. Félreismert fontosságok tűnnek majd el és jönnek rácsodálkozó újak, homlokracsapások, vagy talán az, amit sokknak szoktak nevezni.

"a tél aprólékos pusmogása"

Mert kint az utcán és a szabadban bolyhos pelyhek esnek és egy cseppet sincs hideg, csak szürke február eleje van. Ez egy határnap vasárnap, amit még tavaly tűztünk ki, itt van hát és én is itt vagyok. Holott éppen a Picadillyn kellene lennem.

Mintegy kis kaleidoszkóp, forgatással megannyi új univerzum keletkezik, elvarázsol vagy elborzaszt. Elég egy remegés és megváltozik, belelátunk vagy éppen már nem, vagy soha többet. Vagy mindig egy izgalmas, életben tartó változás ez.

Kompromisszum-masnival átkötött dobozaimba bezártam pár életrészletet, ünnepi csomagolásba bugyoláltam. Már csak öt hét és kibomlik a masni. Vagy nem, de akkor nagyon hablaty az egész első mondat, a többi meg semmiértelmes.

Egyszer hideg van, egyszer meg meleg, egyszer van kedv, máskor meg nincs, semmihez, máskor egyszer meg még annyi sincs. Az energia az egy volt szó, a nap hiába, a sebesség nagy. Vagy csak a nap hiánya és a sebes-ség nagy?

Annak ellenére, hogy tudom, hogy pontosan ugyanígy csinálnám végig megint, szívesen újrakezdeném az egészet. Illetve az újrakezdésen morfondírozok, annak ellenére, hogy tudom, hogy pontosan egy vakvágány ez, akárhányszor, akárhonnan. Annak ellenére, hogy tudom, hogy mi ellen megy ez az újrakör, annak ellenére nem teszek semmit.

Változást sejtettem, változást vártam, terveztem, augusztus vége óta csak az a két hónap végigélése volt a cél. Most már elmúlt a tervezett időpont, mégis vannak napok, melyek hol hoznak, hol visznek pillanatokat. Saját életben bolyongok, mint bolha a kuvaszban, seholse a vége a szőrnek, de legalább meleg van.

Valaminek nagyon vége van, bár semmilyen látható jele nincs, hogy milyen új dolog jön helyette. De még a fok sincs meg, hogy a 360-ból merre kell fordulni. A mélységes semmi lesz talán az új középpont, őrjítő, hogy pont a semmi.

Azt mutatni, hogy érdekel és nagyon kötődöm pedig nem is, sokkal erőtpróbálóbb feladat, mint gondoltam. Talán annyira nem lóg ki a lóláb és talán előbb megtalálom a rendes kiutat. Egyelőre ezt a hamisarcot választom, a sok rossz közül a legrosszabbat. A pénzért megy, de minek?!

Végre egy használható jótanács az amerre elindulásról és nem jajongás végre, csak egy bátorító kétmondat. Egy mondatban bólintottam, akkor gyerünk csak tovább, a világvége nagyon messze még. Hogy mi az oka, persze csak mindig utólag derül ki, addig meg még egyszer sírva könyörgök vérért, csak egy kicsiért, hogy legyen bizonyosság.

A csökönyös ragaszkodás elvét feladni kell, mert ósdi gondolat volt? Vagy egyszerűen csak fordult egyet a világ? Válaszom nem szóbeli, csak egy próba wild cherry és az ősz hajszálakat rózsaszínre fogta be a festék.

Álomalapítási kérvény, új lakás. Lakkberendezés. Fél hétkor felébredtem.

Közeleg az Indulás Napja, egyre gyorsabban közeleg és egyre gyorsabban illan el a bátorságom. Nagy egészségügyi változtatásokba kellene belekezdenem, de még nem minden tökéletes, a javulás exponenciális. Ha megérte matekot tanulni, akkor most felismerem a felső szakaszt és mégiscsak minden jó lesz a végén, mert nincs más választás, test test ellen önmagam.

Már többször beleszaladtam abba, hogy tévesen jelöltem meg napot, órát és cseppet sem éreztem feszültséget emiatt. Csak egy kicsikét furcsállottam, hogy jé, így elszaladt az idő, vagy éppen még csak ennyi van. Két hónapnyi feladattalanság a mókuskeréktől - ennyi idő kell az idill eléréséig, de vajon miért most jött el az is, hogy már éppen itt az ideje tenni valami fontosat, éppen itt az ideje megfogni az időt, megint.

Vízszintes hegyen tréningelni - ez a terv, talán nem elég morbid? Mindenesetre belevágok, teher és pálma, meg minden jó. Két napig még lehetek felhőtlen 'beteg' az állományban, azután kimondják, renbe jött és irány kifelé a szobából, bele az életbe és akkor vagy kezdődik minden elölről, vagy sikerül lezárni ezt a múltat is és akkor tiszta lap.

Mintha a program is tudná, hogy kell a menés, ezért minden napra küld egy-egy képeslapot. Hogy ha lemegyek hármat és nyitom a fiókot, ott legyen egy képeslap. Minden nap lelkiismeretesen válaszolok is, lemegyek, feladom, felmegyek, megkapom az újat, minden egyes nappal hosszabb lesz a világ.

Estére megadtam magam a kinti világnak. Teát főztem, fotelba ültem, elővettem a takarót és a zoknit. Még este hétkor világos van, messze még a cudar ősz, most talán csak fáradtság van, olvasni elég.

"Tizedik napja nincs villany. Igaz, gyertya sincs, petróleum sincs. Maradék gyertyáinkat a vacsora fél órájára gyújtjuk csak meg; délután ötkor már alkonyodik, azontúl sötétben üldögélünk, vagy a kályha parazsát nézegetem.
Arra gondolok, hogy a hindu, a kínai, az egyiptomi, az asszír, föníciai, görög, római kultúra emberei, a keresztény középkor tömegei hasonló sötétben éltek. Esti világításra valószínűleg csak a kivételezetteknek, a hatalmasoknak futotta; s miféle fény lehetett az, amely Buddhának, Szókratésznek vagy akár Nagy Sándornak, Luthernek világított? Vörhelyes fáklyák, pislogó mécsesek. A fiat lux, tehát az újkori civilizáció ideje a gyertyával kezdődött; aztán rohamosan kivilágosodott a világ. De addig, évezredeken át s azt megelőzően évszázezredeken át, az ember sötétben vagy derengő félhomályban élt, gondolkozott, alkotott, mulatozott. S az emberiség ez időszakokban esti fény nélkül, magas értékű kultúrákkal ajándékozta meg magát.
Bizonyos, hogy sötétben nem lehet írni, sem társas életet élni; de lehet gondolkozni és beszélgetni. Mert nem tehetek mást, ebben gyakorlom magam."

/Márai Sándor - Napló II. kötet (1945. január)/

Gyanítom én, hogy a robotpilótám átvette a hatalmat és nem hagy egy pillanatnyi időt se az alaposabb gondolatokra. Mert mi lenne akkor, hát szembeállnék és azt látnám, hogy megint fogalmamsincs a pörgő lemez és csak lefele változnának a dolgok. Még a robotnak benzinre se tellne, tehát igaza van, ha önvédelmi reflexből hatalmat cserél velem.