Nehezen emésztem a nagyképűséget, főleg azt a fajtáját, amely az ömlengéssel határos. A rabszolgatartók mosolya soha nem hal ki a világból. Nem tudom elkerülni, harciaskodásuk felborítja az egyensúlyomat, észérveim lepattannak, persze ez így működik. El kell fogadnom. Csakhogy nehezen megy ez.

Kapni egy borítékos levelet és egy képeslapot. Egy ideig csak a képet nézni, majd hosszas örülés után megfordítani. Majd később a levéllel... nem gyorsan felszabni, kitépni, belenézni, hanem egy kicsit tapogatni a papírt, nézni az írást, forgatni, örülni a feladónak, majd végül nyugodtan leülve kinyitni, áttanulmányozni és szélesen vigyorogni. Ezt így kell.

Croatia, Porec







more

Tegnap úgy hagytam ott az irodát, hogy már nem kell sok mindent elintézni a hétvégére előre. Most eszembe jutott a reggeli kávézaccból, hogy hátha még lehetne egy dolgot jobban megoldani. Dilemma, hagyjam úgy, vagy bonyolódjak bele sok órára. Nem szeretem a hisztérikus péntekeket, a rohanva dolgozás sehogysejó. Viszont soha nem volt még eddig nyugodt pénteki munkanap. Féltem a magán hétvégémet.

A nap legszebb és leghasznosabb része. Öt perc idő van elkapni a pillanatot.

Tévénézés közben feltűnt a reklámokból, hogy a ruhánkat olyan illatosított és puhásító vegyszerekkel kell mosni, ami boldoggá teszi a ruhát, amit majd olyan lesz, mint az első új, nem fakul, nem kopik.
A mosószerek, a tárgyaink boldogok lesznek. De az emberek egymás közt? Be kéne rakni mindenkit egy nagyprogramba, hogy ne csak a tárgyainkra figyeljünk.

Hazafelé vonszolom a testem a fertelem Rákóczi úton, átsunnyogok a piroson, erre a zebra végén feltűnik a kedvenc fogdoki asszisztense és rám szól. Tudod, a fogad még nincsen kész... Mindjárt rögtön járt a nyelvem a számban, oké, hát még nem tört le, dehát dehát a műfog... Na ez milyen már, nemhogy számon, fogon vagyok tartva!

Lilahagyma, libatepertő, melegen, ez volt a kezdet. Kihívás ez a gyomromnak. Bilagit-parti hajnalban. Naná hogy megérte.

Ebben a vicces melegben hiába terveztem csendes hétvégét, a nájlongyári selejt csak termelődött. Négy óra ment pocsékba információ-vadászattal, a Kántor nyomoz névjegykártyát nyomdába adtam. Erre a nagy stresszre való tekintettel igazán kijár egy kis kocsmázás.

Nagyon gomba, nagyon tele, nagyon korán. Reggel van, de nagyon tudnék aludni még.

Nem tudok mit mondani. Ha bármit megpróbálok, elveszítelek. Most hát csak a néma vágyakozás maradt és a fel nem tett kérdések és az el nem mondott történetek.

Ha főznöd kell, az mindig úgy indul, hogy csinálj helyet az edényszárítón és mosogasd ki a mosogatóból az edényeket. Másfél négyzetméteres konyhában már két piszkos bögre is rendetlenségnek hat, most is így volt, pedig tegnap már ráncba szedtem a csetreszeket. A milánóihoz tartozó hagyma, sonka és gomba felaprítása ezek után már gyerekjáték volt, paradicsom és ketchup no és jócskán bazsalikom, majd még egy hosszú és meleg tésztafőzés van hátra, aztán éjszakai vacsora lesz. Egész nap semmihez se kedv, estére mégis beindult valami, ez a gyors konyhai serteperte meg mintha előre hozná a hétfőt. Mindenesetre teli hassal kell álmodni valamit.

Vigyori felhők az égen. Más egyéb nem történt eddig. Békességes hétvége van.

Teljes szombati semmittevés volt tegnap. Minimálkontakt a világgal. Két fénykép szögelődött fel a falra, három tányér mosogatva. Ennyi. Egészen sokáig nem is gondoltam semmire. Hétvégi nyaralás ez.

Felébredtem sok óra alvás után, csak úgy, az időtől függetlenül. Még a párnák között lapulva végigszámoltam a dolgaimat. Van kemény munkám, izzadás. Van könnyű hobbim, babérliget. Van barátom, sok és van ellenségem, épp elegendő számban. Van akit szeretek és vannak, akik szeretnek. Van hiányérzetem, sok, vágyakozás az után, ami az enyém és van ennek kínja. Van sikerlistám, apró örömök és elért mosolyok, a lista hosszú és emlékezetes. Van helyem a mostban, keresem a jövőt. Azt hiszem, ebben a pillanatban teljes az élet, megvannak a jóságok és megvannak a bajságok. Éppen egyensúlyban. Most akkor azt mondom, ez boldogság.

Haydn: Nelson mise. Élőben. Kórus. Gyönyörű.

Nehéz a felkelés ilyenkor, amikor még mindig hiányzik tíz óra alvás. A túlságos stresszt és bántást átalvással élem túl. Mert ordítani kellene, de azt nem lehet. Életelvek a szőnyeg alá?

Kirakat, Centrál, mentás limonádé és sok óra. Volt olyan perc, amikor a csend többet beszélt. Azért minket sem kell félteni. Csoki, bár ezt nem szabad leírnom. Széles vigyor.
Fürdőztem a figyelemben és és és - hát ez annyira szokatlan...nem találom rá a szavakat.

07/05 - A még mindig nap. Következő rovátka.
Még mindig pozitív a véleményem az erzsébetvárosi okmányirodáról. Már másodszor intéztem el fél óra alatt a papírügyeimet. Persze az internet segítsége is kellett, de az ügyintézés sebessége ellentmond az általános közvélekedéseknek.

No egy kávé, egy füst, egy pipere. Felszívtam magam. Irány az ocsmányiroda. Azután hátha jobbra fordul az idő.

Tizenegy óra alvás után még mindig zsibbadt zavarosság. Úgy látszik, a tegnapi nap tartogat még emésztenivalót. Miért pont ajándékba, miért pont 'pasit', miért pont kaptam? Hát ennyire látszik?

Még mindig ez a közellenség-hangulat, bármit teszek, valaki mindig beleköt. Sikerélmény ritkán villan fel, azt is lehúzzák sokszor, megfelelni sem akarok már. Korai ágybaájulás, mint akit lebunkóztak.

Psszt... egy kismadár odakint, az egyik trillájára ébredtem, a félötös levegő meg mint a bársony, erre jött egy autó és zummm elvitte a pillanatot. Maradtam ejtőzni fél órát, vártam, visszajön-e az ébredés másodszor és akkor is ugyanolyan. E.

Ott ül velem szemben hat órát legalább. Minden reggel három negatív történettel kezdi a napot. Napközben is előkerül ez-az szidásilag. Ezek után válaszoljak a kérdésre, hogy miért tűnök el sokszor?

Fénykrokodil

Virtuális sikításon túl vagyok (itt) és most a megkönnyebbülés... Várom a hidegfrontot. Ahogy öregszem, egyre nehezebb átvészelni a heti kétszeri frontátvonulást. Zápor nincs, irodai zivatarok annál inkább. De legalább most már itthon...

Eső utáni hajnal van. Az átaludhatatlan forróság miatti késői felébredés után most jól esik egy kis borzongás. Nem tiltom ki a lakásból a friss hajnali szelet. Itt mosolyog mellettem egy vajas pirítós szelet. Kávézom és most jó.

Hogyha végképp megkattanok, égessétek el a könyveimet.

Éj-mélyből fölzengő nyolckönyves keringő, nyolc könyvvel bekopog, nyolc éjtől álmot lop...
Valami történni fog ezzel az ipari méretű olvasással, érzem, ennyi betűt nem lehet büntetlenül összehordani, beszippantani, átgondolni, átformálva visszaadni, ezekkel a betűkkel valamit kezdeni kell. Nincs sok ennél jobb varázs, mint a hajnali lapsuhanás, na még öt oldal, még öt... aztán amikor kifelé igyekeznek, egy darabig szemérmesek, ott bent csak mint a hullámok csapkodják a partot, ki-kinézve, de az a gát... valaminek történnie kell, nincs már messze, nyöszörög a gát...

Hungary - Budapest

Italy - Venezia

Croatia - Split

Életlen fényképek a napok, életlenek a helyek, rossz az optikám. A hangulat viszont minden képről átjön, megfényezi a köveket, szikráztatja a levegőt és csillogtatja a vizeket. Most akkor miért is kell mindent tűélesen látni?
Megint túl sok a percem egyedül, már nem fér be a sok kaland, elmeséletlenek a fényképek, és igen, életlenek is. Ha én mondom, nem kell. Ha más kérdezi, nem figyel a válaszra. Most akkor miért is kell mindent tűélesen élni?

Új úticél, addig is új életcél. Ilyen apróságokon múlna az élet? Addig is félre lehet tenni a töprengenivalókat. Néha könnyebben mennek a dolgok, mint gondolnám, de hát a jól megszokott para tartja a vázát a napoknak.

Mire föleszmélek, máris üres az elsőkávés bögre. Reggeli szomjúság. Önthetnék másodikat is, de az már sok lenne.

Ahogy öt napig vártam a szabad írás lehetőségét, úgy fogytak el a szavak. Ideálisak a körülmények, kellemes a rádiózene, se meleg, se hideg, szabad szombat, még kis konyhai molyolás is jutott, hja, lecsószezon van. Inkább mégis rezignálok.
*
Utólag figyelek csak föl, mostanában kerülnek az igék, mindig úgy kell visszaírni őket.

Mi lehet annál izgalmasabb szombat délelőtti sport, mint egy csirke tepsibe ölése? Biciklizés az alternatíva és most nem tudok választani. Szemerkél az eső, így aztán még nehezebb.

Az egyik legnagyobb kihívás tintával rejtvényt fejteni. Se radír, se átfirkálás, vajon kijön a rács hibátlanul?

Egy fél üveg bor, öt óra alvás, azt hittem este, hogy gond lesz az ébredéssel. Hát nem, menetrend szerint háromnegyed ötkor felpillant a szemem. Átalakult a bioritmusom, öregsz...

15 év, 20 év, korábban el sem tudtam képzelni, hogy létezik a családon kívül ilyen hosszú nexus. Most már az ősz hajszálakon sem csodálkozom. Csak még arra kell választ gyűjteni, mi történt ennyi idő alatt, túl sok minden vagy mégse változott semmi?

majd adok kölcsön rovátkát.

Vicces kedvű fénylő lény. Vannak gyógyalvások és vannak hangulatjavító alvások. Legyen ez az alap.

A megőrüléstől való félelem vajon predesztinál-e. Vajon ellenszer-e a gyógypletyka. Kimondjam-e, leírjam-e, bevonzom-e vagy elriasztom? Mindig utólag derül ki.
*
Marhaság ez. Az érintéstelenség beszél csak kifelé.

Egész délután egy régesrégi Tankcsapda-nóta refrénje mászkált a fejemben. Hihetetlen újra és újra megtapasztalnom, hogy a mostani környezetemben nem veszik a lapot a poénokra az emberek. Minden mondatom kinyilatkoztatásként és vérkomolyan fogadtatik.
"Baj van, baj..."

Ólmos szempillák, görcsbe induló vádli, kicsi didergés. Tíz óra monitorbámulás nagyon agyleszívó tud lenni. Meg mást leszívó is, nem merem elkezdeni a napi egy pohár vörösbor kúrát.

A szellemi képesség kiismerhetetlensége

Az óvatos ne engedje, hogy akár tudását, akár tehetségét legmélyéig megmérjék, ha azt akarja, hogy mindenki becsülje. Ám hadd ismerjék, de ne értsék meg egészen. Senki se tapasztalja ki képessége határait, hogy természetszerű csalódás ne érje. Ügyelj, hogy ne lásson át rajtad senki teljesen, mert a találgatás és kétség, vajon mennyire vagy képes, több tiszteletet kelt, mint szellemi kincseid pontos ismerete, bármilyen nagyok is azok.

/Baltasar Gracián: Az életbölcsesség kézikönyve/

Csak én ismerem az életemet, ide tömör három mondat. Az, ami máskor egy szétnyúló tésztafolyam, hiába okot kereső értelemmel, na az már elmondhatatlan. Mégis de jó legalább kikínlódni ide valami esszenciát. Őszinteség-tréning, lehet.

Hajnal előtt egy órával kiizzadt az ágy magából, most kapaszkodom a huzat miatt az asztal szélében, tétova két óra van még indulásig. Meleg még, de az enyém.

Egész nap azon gondolkodtam, hogy a túlélésen kívül mi is az én életcélom, merthogy a túlélés nem az. Napok óta titkos sírhatnékom van emiatt, és nincs de.

Az a nagy köteg ebédjegy, amit szerdán odaadtam egy nálamnál éhesebb embernek, az a köteg ebédjegy megsokszorozta a jót. A huszontötödik hét emlékezetes lesz mégiscsak, helyükre kerültek tárgyak, ételek, emberek, pillangóhatás, nincs is jobb szó ennél.
Szabad sírni boldogságtól.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára tegyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
(Weöres: A teljesség felé)

Marja az izzadt só az arcomat. Keresek egy eszkimó rokont. Családlátogatásra.

Kevés a munka, most kénytelenek vagyunk egymással beszélgetni. Milyen unalmasak stressz nélkül az emberek és milyen érdekesek stressz nélkül az emberek! Jó lenne átmenteni egy kicsit a mostani emberi pillanatokból a nagy nyári pörgésre is egy kicsit. Hogy ne mindig csak marjuk egymást lényegtelenül fontossá tett dolgok miatt.

Lekapcsolt neonok, lekapcsolt rádió. Csak a klímagép dorombol és a monitor világít. 17:30 és senki sincs az irodában. A hatékonysági mutató 300 %-ra ugrott. Szerencsés szerda volt, bár fárasztó és szemkiégetős, de ma ennek erősen éreztem a hasznát. Életcél: ismételni, ismételni az ilyen szerdákat.

Sültszalonna-szag grasszál a házban. Az a jó, hogy a mi konyhánkból indul.

Ahogy ma sorra megjöttek a távollévő szeretteim, úgy múlt el a nyominger hangulat. Egészen odáig vetemedtem, hogy ebéd utántól nem csináltam semmit. De olyan semmit, hogy még az egérmutató is unatkozott. Széles vigyor.

A leghosszabb nappal, a legrövidebb éjszaka, Szent Iván éjjele, telihold. Lám, az égi naptár épp oly zsúfolt, mint az enyém.

Tegnap három nagyon rossz pillanat volt, ma három nagyon jó. Mindhárom adásról szólt és egyik sem kapcsolódott pénzhez. Boldog mosolyok, három.

Egy érintésnek induló ösztönös mozdulat. Lehanyatlott félúton és zavart a mosoly.
Zsúfolt vonat, mellettem üres ülések. Végig azok maradnak.
Visszataszítok. Napra nap és éjre éj és semmi sem változik.

Hullámvasút az egész nap, csoda a reggel, kín a mászkálás, tompa a nézés, monoton a monitor-rács, kétperces kapcsolódások véletlenből és megnyugtató mondatok. Egymás után, majd össze-vissza, majd mindeféle sorrendben. Hatra töltény fogyott, hétre jött a naplemente, most ágy.
Délután? Potya húsvéti csokitojás.

"Egy tojás mindig valami nagy kaland, hátha most valami más lesz..." Igaz ez ma reggel is, a hajnal fényei és illata még ugyanaz, de kezdődik egy új nap, egy új hét... hátha most valami más lesz. Mindig azt hiszem, most aztán már tényleg a vég és akkor jön egy másik reggel és kezdem elölről a reménykedést. Túlélőprogram ez.

Egy jóképű pletykálás mindig helyrerázza a magábaforduló lelkeket. Esetleg tud inspirálni is a jövőre vonatkozóan. Pláne így van, ha egy nagy tál hideg meggylevessel van az eset támogatva.

Újhold és energiaminimum. Nem értek a vajákos tudományhoz, csak félve tapasztalom, a leginkább sikeres dolgaim a semmittevéshez kapcsolódnak ilyentájt. Két hét múlva bezzeg.

A hétvége közepén valamelyest jobb a helyzet. Pirítós krémsajttal és paradicsommal, kávé és betűk. A mosógép csendesen zümmög, vacsoraötlet tálalva. Minden más a majd kategóriába esik.

Megfő az agyam. Ráadásul szívják is lefelé a dolgok. Egy fényév van még a hétvégéig.

Lopott csók édességéről nem lehet vitát nyitni.

Jó dolog, hogy valaki ma nagyon örül. Kemény hónapok munkája után egy szép államvizsga és férfimunka volt. Büszkeség van ám nagyon.

Amennyire csak lehet, negatívba fordult a nap. A munkalepasszolásban mindenki élversenyző, viszont most elhangzott egy 'nem'. Alighanem az ellenkezője lett volna a kívánatos viselkedés. Soha nem tudok elég okos lenni a helyzetekhez. Egyszerűen csak jól akarom elvégezni a dolgomat. Alighanem az ellenkezője lenne a kívánatos viselkedés. Ó, Lipót!

A délutáni harminc fok tudatában inkább most mégse borzongok a friss hajnalban. Kihajoltam az ablakon és percekig figyeltem, ahogy a gondnok a ház előtt sepreget. Ilyenkor még lehet hallani az ágsöprű kaparását az utcakövön.

Homály táncol az utcakövön, szomorú kutya visszaköszön.

Lötyög rajtam az életem. Ma mindenki kedves volt, mosolygott rám. Nem találom a helyem. Minimálkontaktus a kollégákkal. Így talán működni fog?

Rejtett piro. Kezdődött Umberto Eco Gyufaleveleivel. Folytatódott Couplandnál az X generációban a levélgyufa-gyűjteménnyel. Most meg Vonnegut gépzongorál gyufacsomagokkal. Feltűnt ez a sorrend és egyidejűség. Vajon mi ez, álomfejtő kell-e vagy ómenklatúra?

Kint hőzöng egy mentőautó. Bent kattog a mikró. Kávézom. Friss reggel van.

Addig minden rendben van a nyárral, amíg a reggeli levegős napfény lebegteti a faleveleket. Ha elér a dél, minden megváltozik, kívánkozik az ember pincébe, tópartra, hideg tájakra, itt meg marad a tikkadt utcakő. Még három hónapig mar az izzadtság, időgép vajon tényleg nincsen még?

Jóóólvan, he! mondtam magamnak az előbb. Nem kell úgy elkeseredni, még mindig nálad a lehetőség, hogy döntsél. Ők azt hiszik, tudják, hogy mit akarjál, mert az jó (nekik jó). Akár igazuk is lehetne, de nincs. Mondtam magamnak az előbb: te tudod, mit akarsz vagy pontosan mit nem. Aztán merj.
Most merülök. Meleg ellen fürdőkád.
A súly még mindig a nálad és a te szavakon van. Jól elbeszélgetünk mi ketten.

Hamvas Béla, Vízöntő-kor, a tömeg pusztít, rosszkedvem június hetedikéje, csupa ilyetén hatás. Még mindig fogalmam sincs, mit csináljak a pozitív jövő érdekében. A belső emigrációt pedig meg kell erősítenem, addig volt jó, míg működött. Ha kibújok, a nájlonemberek legyőznek. Hejj, Lipót!

Nyári hajnali friss levegő a legjobb az alváshoz. Miért kell akkor hát mindig ilyenkor felkelni. Rossz ez.

Vajon létezik vízhatlan glória?

Kávé, reggeli újság, olvasom, a Vatikán megcsapolja az égi energiát, bevezeti a napelem-fűtést. Brávó, mondtam és elkezdtem örülni. Most majd jó sokan fogják utánozni.
cikk

izmokban szétáradó féltés
ez van, amikor hírek jönnek
és tehetetlenség kúszik
ez van, amikor látom a kínt
és a simogatásért könyörgő
bőrfelületeket

Nyári szombat este, 22:27 - annyira csend van most, hogy felhallatszik a harmadikra a taxis rádiója. Hihetetlenül fura CB-hallgatózni.

Könyvhét, dedikálások, tömeg, rajongók és rajongottak. Azt hiszem, kellő hiúság nélkül nem szabad íróságra adni a fejünket. A hízelgés keni a tintát, azt hiszem. Nagy "írófejedelmeket" figyeltem, minél magasabb a piedesztál, annál több ájult könyvvásárló. Kíváncsiságom töretlen, vajon mi lesz ezen könyvek sorsa? Szekrénysor-dísz vagy tényleg...? Abban bízom, hogy tényleg.

Észre se vettem, hogy odakint esik. Már csak az ereszcsatornák zörögnek, no ez feltűnt, a aszfalt lassan felszárad. Jó írni, jó olvasni, mert közben nem kell észrevenni az esőt.

Mi a legjobb az utazásban?
Az, hogy nem kell ott lenned, ahol rendszerint lenni szoktál. Hanem valahol máshol, máshol meg általában mindig jobb. Azért jobb, mert ismeretlen és izgalmas is tud lenni, ha akar. Jó még benne az, hogy menni lehet, a fizikai haladást figyelni. A környezet változását figyelni. Észrevenni új részleteket a világból. Megfigyelni a változást. Van még egy dolog, ami magában az utazásban jó, van egy bizonyos kényszerű összekapcsolódás, másokkal vagy ha egyedül utazunk, akkor önmagunkkal. Néha ez a legizgalmasabb.

Hogy van az már, hogy jó csajok egyszercsak eltűnnek a közéletből, ha összetalálkoznak jó pasival. Miért zárkóznak be egy kapcsolatba azonnal. Ennyire fontos azt a láncot fényesítgetni. Kérdések. És nem értem a válaszokat.

Gesztenyefák alatt hűsítő szellőben beszélgetni igazán nagy luxus mostanában. Ha visszajönnének a Régi Szép Idők, amikor a napok sebessége még tűnődő volt? Emberibb lenne a világ.
Ugyanez vonatkozik tóparton ücsörgésre is, nézni a hullámokat és a fodrokat, beszívni az illatot és ahogy a felhők járkálnak az égen, úgy változik a lábnyomuk a vízen. A nád pedig susogjon. Úgy igazán.

Vajon miért olyan unalmasak a céges email-ek, miért mindig azok a használhatatlan mondatok, semmire se jó információk jönnek? És vajon miért nem lehet egy frappáns tárgysort olvasni egyáltalán? Két kérdes, amely megrengette a napomat, de hiába is sóhajtozok minőségi olvasnivaló iránt, munkaidőben csak a karakterhalmaz árad felém, viszontárasztásra sohasincs nyugodt három percem. Mert olyankor csörög valamelyik telefon.

Egy dolgot forgatok a fejemben. Egyelőre this is a beginning of beautiful.... csak leírom, hogy később teljesen pontosan tudjam, mikor élesedett kritikussá a helyzet.

van, amikor úgy van, hogy nem van. első pillanatban még simán veszem az adást, azután egy szemhéjfelnyitás már nem megy. hirtelen, mint a redőny. végül össze kell szedni az erőt az ágyig. az íróasztal kényelmetlen homloktájban. előtte angolórán a félidőig még benne voltak a fejemben a szavak. aztán egy szemhéjfelnyitás után elvesztek. már csak mutatni bírtam, hogy fel kell fordítani egy poharat. még az angol up se jutott eszembe.
és ez még csak a tegnap.

Velence-képek, kalandok felemlegetése. Tengerillat idézése. Hát megint erősen visszavágyom.

Egy délutános sárkányröptetés sok kudarccal, átkötéssel, köves úton rohangálással hegynek fel, le, zsinórbevágással tenyérben, közben a szél hol volt, hol nem volt. Leégett a homlokom. Ki gondolta volna, milyen jó ez a sport. Ütős kis izomláz sikeredett. Jövő héten újratábla. Kalapban.

Hajnali tengersóhajtást álmodom. Nappal is. Az se baj, ha hangosan zúg, sistereg, talán kimossa az itteni életet.

Gyorsan telik a freeblog tárhely. Melegítem a menedékházat :-)

Mielőtt egészen elfújna a zöld-fehér-piros szél, gyorsan illesztek ide egy kis északi zenét, megvidámítót.

Megint a háztartási keksz a sajttal. Úgy látszik, ilyenkor kényszeres író is leszek.

Háztartási kekszet eszem krémsajttal. Semmi húsvéti érzés.

Költözködés már megint

vándorláskényszer. most már biztos, hogy ezért. a megvalósítás? hát majd meglátjuk. újabb inger jött a sablonpiszkálásra.

Költözködés még mindig...

Ha már úgy belejöttem... folytatom a költözködést, de aztán egyelőre ennyi elég. A Freeblog.hu-ról jön át sauvages, a vadabb oldal.