"Tizedik napja nincs villany. Igaz, gyertya sincs, petróleum sincs. Maradék gyertyáinkat a vacsora fél órájára gyújtjuk csak meg; délután ötkor már alkonyodik, azontúl sötétben üldögélünk, vagy a kályha parazsát nézegetem.
Arra gondolok, hogy a hindu, a kínai, az egyiptomi, az asszír, föníciai, görög, római kultúra emberei, a keresztény középkor tömegei hasonló sötétben éltek. Esti világításra valószínűleg csak a kivételezetteknek, a hatalmasoknak futotta; s miféle fény lehetett az, amely Buddhának, Szókratésznek vagy akár Nagy Sándornak, Luthernek világított? Vörhelyes fáklyák, pislogó mécsesek. A fiat lux, tehát az újkori civilizáció ideje a gyertyával kezdődött; aztán rohamosan kivilágosodott a világ. De addig, évezredeken át s azt megelőzően évszázezredeken át, az ember sötétben vagy derengő félhomályban élt, gondolkozott, alkotott, mulatozott. S az emberiség ez időszakokban esti fény nélkül, magas értékű kultúrákkal ajándékozta meg magát.
Bizonyos, hogy sötétben nem lehet írni, sem társas életet élni; de lehet gondolkozni és beszélgetni. Mert nem tehetek mást, ebben gyakorlom magam."

/Márai Sándor - Napló II. kötet (1945. január)/